Egy lecke Sammytől, a macskától

„Mert nem a félénkség lelkét adta nekünk Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.” (2Timóteus 1:7)

A fiunktól örököltük meg Sammyt, miután néhány évig nála volt ez a kóbor macska, vagyis Sammy. Ez akkor történt, mikor a fiunk egy másik államba költözött. Miután mindent összecsomagolt, és felpakolt a teherautóra, már készen állt az indulásra, de Sammy egyáltalán nem volt hajlandó beszállni a teherautóba. Agresszívvá vált, amikor bármilyen kísérletet tettek, hogy beültessék a járműbe. Így Sammy egy kiürült házban és egy üres udvarban maradt.
Néhány nappal később elmentünk a házhoz, hogy elvarrjuk az utolsó szálakat. És kit láttunk meg, mikor beléptünk az udvarra? Hát Sammyt! Mikor már eljött az indulás ideje, mondtuk Sammynek, hogy szálljon csak be az autóba, ő pedig azonnal beugrott, és gond nélkül megtette velünk a hétórás utat. Most másik házhoz, udvarhoz, környezethez és emberekhez alkalmazkodhat.
Egyik késő este macskák nyávogását hallottam kintről. Kiugrottam az ágyból, és az ajtóhoz rohantam, ahol Sammyt két olyan nagy, vad macska támadta meg, amilyet még soha nem láttam. Gyorsan kinyitottam az ajtót, hogy besurranhasson. Másik alkalommal a szomszédunk kutyája kergette fel a cicát a fára. Sammy ekkor már biztosan elgondolkodott azon, mit cserélt el azzal, hogy elhagyta a megszokott környezetét.
Aztán egy nap ugyanannak a szomszédnak a kutyája rám rontott, mikor megpróbáltam a házból átmenni a garázsba. Fogtam egy seprűt, hogy elhessegessem, de amikor kinyitottam az ajtót, hogy kilépjek, Sammy olyan gyorsan és intenzíven rohant a ház sarka felől, hogy csak álltam, és csodálkozva néztem, ahogy a kutyát visszakergeti az udvarára.
Soha nem láttam még macskát kutyát megkergetni! Amikor elmondtam a férjemnek, a tekintete azt mutatta, hogy azt hitte, csak kiszíneztem a történetet. Néhány héttel később a szomszédunk megkérdezte a férjemet, hogy mégis miféle macskánk van. Véletlenül szemtanúja volt, hogy Sammy üldözi a kutyáját, és ő se látott még ilyet. Ezzel igazolta a történetemet.
Látod, Sammy most már rájött, hogy hozzánk tartozik, és nem élt többé félelemben.
Mi pedig Istenhez tartozunk, barátaim. Nincs okunk arra, hogy hagyjuk, hogy az ellenség megijesszen, és azt higgyük, ő irányít. Isten számos ígérete biztosít bennünket, hogy az övéi vagyunk. Igénybe vehetjük az ígéreteit, és visszaküldhetjük a félelmet oda, ahonnan jött!

Sharon M. Thomas