A szeretet, mely soha nem felejt

„Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet… nem szakíthat el minket Isten szeretetétől, amely Jézus Krisztusban, a mi Urunkban van.” (Róma 8:38–39)

Három év telt el azóta, hogy Gina nővéremnél IV. stádiumú mellrákot diagnosztizáltak. Az élet csúcsok és mélypontok sorozata lett, és most már az orvosok sem tehettek többet érte. Nem volt több recept, sem eljárás. A család imádkozott, és csodáért könyörgött. De sajnos eljött a vég is...
Ahogy az utolsó néhány hónapot együtt töltöttük, úgy éreztük, hogy még milliónyi szót és szeretetcsomagot kéne átadnunk neki. Ehelyett apró, jelentőségteljes mondatokat választottunk. Egyszer a nővérem rám nézett, és azt mondta: „Ez már az, ugye, hugi?” Erre én azt suttogtam: „Azt hiszem, igen, tesó…” Bólintott, és csak annyit felelt: „Akkor jó.”
Isten kezébe tettük le, amit nem tudtunk elhárítani vagy megváltoztatni. Néhány nappal később, egy kora márciusi reggelen, miközben Gina nyolcéves kisfia mélyen aludt, egyedül álltam a nővérem ágya mellett, és a 23. zsoltárt idéztem neki, egyik kezemmel az övét fogva, a másikkal a mellkasán. A szíve táncolt, és a lélegzete utoljára hullámzott. Még utoljára felvillant a szeme fénye, és aztán kihunyt. A nővérem eltávozott közülünk. Szenvedését mosoly váltotta fel, amely a jövőbeli örömök reménységét jelezte, amikor Krisztus visszatér.
A következő napokban átküzdöttem magam az összecsomagoláson, a tervezgetésen és az elpakoláson, ami együtt jár a veszteséggel. Aztán már csak a szomorúság és a kétségbeesés maradt hátra. Összezavarodtam a világban betöltött helyemmel és az Isten Igéjében elfoglalt helyemmel kapcsolatban. Egy nap a gyászomban egyedül beleordítottam a csendbe: „Most akkor mi lesz?” Mintha csak válaszként egy csendes, halk hang azt válaszolta volna: „sem halál, sem élet nem szakíthat el minket Isten szeretetétől”. Kétségbeesetten tudnom kellett, hogy Isten nem feledkezett meg Gináról.
Róma 8:38–39 igazsága lebegett felettem. Gyengéden vezetett, hogy fontoljam meg és fogadjam el, hogy az Úr még mindig szereti a nővéremről! Ő nem fogja Ginát elfelejteni. Nyomorúságomban olyan Istenre találtam, aki a síron túl is szeret, és megtört szívem nyugalmat talált a feltámadás bizonyosságában. Egy napon Krisztus vissza fog jönni, és ugyanaz a szeretet, amely feltámasztotta Őt az életre, felébreszti a nővéremet is a halálból (lásd: 1Thesszalonika 4:16–17).
Kedves barátaim, ha bízunk Istenben, akkor nem a halál lesz a vég. És nem számít, hol vagyunk – a föld felett vagy a föld alatt –, Ő soha, de soha nem fog elfelejteni bennünket!

Rose Joseph Thomas