2024. október 12., szombat
Egy válságos életmód
„Te vagy a látás Istene.” (1Mózes 16:13)
A 975.000-es szám bámult rám az élelmiszerbolt pénztárában az elektronikus kasszából. Visszabámultam, majd legyőzötten kinyitottam a pénztárcámat, és elkezdtem számolni tíz ropogós, új 100.000-es libanoni fontot: körülbelül 300 lejt vagy 23.000 forintot. A pénztárcám sokkal vékonyabbnak tűnt, mint mikor elindultam. Épp most fizettem ki a havi helyi valutában kapott fizetésem egyharmadát, hogy megvegyek egyheti élelmiszert: semmi különöset, csak egy tálca tojást, fehér sajtot, kenyeret, olajbogyót, gyümölcsöket, zöldségeket és még néhány alapvető dolgot. De visszatettem a kukoricakonzervet és az avokádót. Talán jövő héten lesz hely az élelmiszerbüdzsében ezekre a finomságokra.
Nehéz két és fél év volt, és nem lett könnyebb. Az élelmiszer-kiadásaim megtízszereződtek. A bankok hetekre bezártak, az ATM-ekből pedig elfogyott a pénz. Miután öt órát álltunk sorban a benzinkútnál, azt mondták: „Sajnálom, mára elfogyott a benzin.” A kenyeret fejenként két zacskóra maximalizálták, és csak reggelente lehetett kapni. Szemét lepte el az utcákat, és a túlcsorduló zöld fémtárolók körül gyűlt össze. Volt olyan nap, amikor elindultam otthonról, és végig kellett győzködnöm magam a következő lépésről: „Csak hajts el a benzinkútra, és mondd meg a kutasnak, hogy tankolni akarsz, de ne gondolj arra, hogy mennyibe fog kerülni.” Ha nem mondtam volna el magamban minden egyes lépést, pánikba esve lefagytam volna, akár vezetés közben, akár a müzlisoron állva.
Jó szándékú emberek bibliai verseket idéztek nekem a megpróbáltatásokról és a nyomorúságokról. Egy szombatiskolán ültem a nagyon szükséges amerikai szabadságom alatt, és hallottam valakit azt mondani, hogy Isten hoz nekünk jó és rossz napokat. És a lelkem elsírta magát.
Mert mindezek közepette, miközben az elmúlt 150 év egyik legsúlyosabb gazdasági összeomlását éltük át Libanonban,1 nem volt szükségem arra, hogy egy olyan Istenről halljak, aki megpróbáltatásokat hoz elém, hogy lássam, ki tudok-e jönni „ezüstként ragyogva”. Amit hallanom kellett, akit látnom és kézzelfogható módon éreznem kellett, az olyan Isten volt, aki törődik velem. Isten, aki lehajol hozzám, és magához ölel. Tudnom kellett, hogy az Úr jó, és hogy szeret. Akkor képes lennék megbirkózni minden nehézséggel, ami csak jön, mert tudnám: Isten végig a karján hordozott engem. „Mint a pásztor, úgy legelteti nyáját, karjára gyűjti a bárányokat, ölében hordozza őket, és a szoptatós juhokat szelíden vezetgeti.” (Ézsaiás 40:11) Köszönöm, köszönöm neked, Istenem!
Maria Shajiei
1 https://apnews.com/article/world-bank-beirut-middle-east-lebanon-health-fc5d4c749fb-105114729c4281a146895