Már közeleg a nagy napod!

„Mert nem a láthatókra szegezzük tekintetünket, hanem a láthatatlanokra, mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökké valók.” (2Korinthus 4:18)

Ahogy besétáltam a Walmartba ötéves kislányommal, Sarah-val a bevásárlókocsiban, lepillantottam az arcára. Összefonta a karját, és duzzogva szorította össze a száját, mint egy kiskacsa. Megkérdeztem: „Mi a baj, Sarah?” Azt mondta: „Már soha nem lesz itt a születésnapom! Örök idők óta várok rá!” Ez júniusban volt, és a születésnapja júliusban van. Magamban elmosolyodtam, mert tudtam, hogy már csak harminc napot kell várnia, mire itt a szülinapja. Azért is mosolyogtam, mert fogalma se volt arról, hogy miket terveztem, milyen meglepetéseket tartogatok számára, és milyen örömöt fog átélni. Észrevettem rajta, hogy minél közelebb kerülünk a szülinapjához, annál nyugtalanabb és nyugtalanabb lett. Ez arra az időre emlékeztetett, amikor terhes voltam vele és a három testvérével a harmadik trimeszterben. Tény, hogy túl későn jött, és úgy tűnt, nem akar kibújni! De emlékeztek a harmadik trimeszterre? Minél közelebb kerülsz az esedékességéhez, annál kétségbeesettebbnek érzed magad a szüléssel kapcsolatban. Egyszerűen már a kezedben akarod tartani az ígéretet. Azt mondtam hát az én drága kislányomnak, hogy a születésnapja hamarosan itt lesz, és anyu különleges meglepetéseket tartogat számára.
Egy másik ígéretre gondoltam, amire várok: a mennyországra! Néhány nap itt jobb, mint a többi. Vannak napok, amikor az Úr megadja nekem, amit én „Isten kacsintásának” nevezek, amikor apró üzeneteket küld a természet által, bátorítást másokon keresztül vagy egy áhítat által, hogy ne feledkezzek el az ígéretemről. Mindenekelőtt ragaszkodom a hitemhez és a meggyőződésemhez, nemcsak magához az ígérethez, hanem az én Istenemhez is. Ő Jehova Jíre, az Isten, aki gondoskodik. Ő Jehova Sámmá, az Úr, aki mindig jelen van. A jelenléte a mi örök ajándékunk, amely soha nem szűnik meg adni.
Amikor távozni készültem Sarah-val a bevásárlókocsiban, egy idős nő véletlenül elállta a kijáratunkat. Udvariasan vártam pár másodpercet, majd jólelkűen megkerültem, mivel éppen a blokkját tanulmányozta át. Miközben bepakoltam a szatyrokat a csomagtartóba, az idős nő, aki közvetlenül mellettem parkolt, elsétált mellettem, és rám mosolygott. Megosztottam vele, hogy miért csalódott még mindig a lányom. A hölgy azt mondta: „Ó! Nekem meg hétfőn lesz a születésnapom!” „Remélem, mesés születésnapja lesz, amikor eljön! Hogy hívják?” A nő pedig azt mondta: „Sarah-nak.”

Raschelle McLean