A texasi háromszög (2. rész)

„Gyönyörködj az Úrban, és megadja neked szíved kéréseit.” (Zsoltárok 37:4)

Ott voltam a műszaki iskolában, ahol számítógépes programozást tanultam, mikor a számítógépek még nem olyanok voltak, mint manapság. Nem tett boldoggá. Amikor a műszaki iskola véget ért, a Carswell Légi Bázisra mentem Fort Worth-től nyugatra, kevesebb mint ötven kilométerre attól a helytől, ahol az utam kezdődött. Minden jel szerint teljesül a célom, hogy eljussak a texasi határon túl.
Aztán megtörtént. Alig öt hónappal a légierőbe való belépést követően kaptam egy hívást, amely az egész további életemre kihatott. Egy reggel felvettem a telefont, és olyan szavakat hallottam, amelyek mélyen bevésődtek az emlékezetembe. A váltótiszt azt mondta: „Van egy üres állásunk számítógépes programozó számára a németországi Wiesbadeni Légi Bázison. Azt hiszem, itt az ideje, hogy egy nőt küldjünk, és ön az egyetlen női programozó a bázison.” Alig hagytam, hogy a következő szavakat kimondja, amikor megkérdezte, érdekel-e, mielőtt felkiáltottam volna: „Igen!” Ne feledjük, ez 1967-ben volt, mielőtt még nagy port kavartak volna a női szabadságjogok. Lenyűgözött, hogy egyáltalán eszébe jutott egy nő delegálása. Az azonban még jobban meglepett, hogy én voltam az egyetlen női programozó a bázison.
1967 karácsonyán repültem el a németországi Frankfurtba. Ismét a régi jó ismerős pillangók és a szívdobogás kíséretében, miközben a karomba csíptem. Ott álltam, nem csak elsőéves katonaként, hanem kevesebb mint nyolc hónapos szolgálati idővel a hátam mögött, amint leszálltam Németországban a repülőgépről. Az európai szolgálatom alatt lehetőségem nyílt Svájcba és Hollandiába is eljutni. Emlékezetes volt, amit soha nem felejtek el.
Néhány évvel azután, hogy visszatértem Németországból, rádöbbentem, mit tett Isten. Milyen nagyszerű volt, hogy megszervezte, amit azóta „texasi háromszögnek” neveztem el, hogy megmutassa a személyes érintését az életemben. Megtanultam, hogy bárhogy is nézzenek ki a dolgok az én szemszögemből, az Úr akkor is pontosan tudja, mit tesz, és én nyugodtan rábízhatom magam. Mert Ő ismeri szívünk vágyait. Döntsünk úgy, hogy napról napra bízunk benne, mély örömünket lelve a jelenlétében. És az ő idejében majd kibontja az életünkkel kapcsolatos terveit.

Sharon Clark