Tanulságok egy juharfától

„Hogy segítsek Sion gyászolóin: a hamu helyett koszorút adjak nekik, öröm olaját a gyász helyett, dicséret palástját a csüggedt lélek helyett, hogy az igazság fáinak nevezzék őket, az Úr ültetvényének az ő dicsőségére!” (Ézsaiás 61:3)

Miért táncikálnak az őszi levelek a szélben, amikor aranyszínűvé válnak? Oly szívesen nézem ezt a táncot a verandámról a nyári hőségből a téli hidegbe való gyönyörű átmenet idején. Az ősz ez a gyönyörű átváltozás, egy jellegzetes évszak.
Az udvaromon két kincs van, amit nem én ültettem: egy hatalmas, hetvenöt éves juhar és egy finom, édes diófa. Fenséges ágaikon harkályok, sirató gerlék és észak-alabamai közönséges barna mókusok éldegélnek. Ezek a fák tavasszal, nyáron, ősszel és télen is csak úgy pezsegnek az élettől. A fákon tanyázó madarak dalába és röptébe gyakran becsatlakoznak a tavakon és patakokon a déli fehér pelikánok, a vándorludak, a kacsák és a hattyúk. Mind közül a legélvezetesebb a sirató gerlék búgása, amint búsan, mégis vidáman burrognak.
Ma a természet madarainak és állatainak energiája és szépsége mellett a növények szépségére is felfigyeltem az év legszebb évszakában. A nyár virágnyílása és zöldségvirágzása után most már teljesen belecsöppentünk az őszbe. A hátsó udvarom is egyetért ezzel, hogy ősz van, mert minden hullik lefele. A diófám az összes levelét és dióját lehullajtotta a gyűjtögető mókusok közreműködésével. A juharfa azonban másról árulkodik. Levelei aranypirosan csillognak a déli napfényben. És a levelei lassan, szelíden hullanak a földre. Milyen elegánsan lebegnek lefelé! A szél kölcsönöz minden egyes levélnek méltóságot. Még ősszel és télen is arra emlékeztet bennünket a természet, hogy az élet lassabb évszakaiban is találhatunk szépséget. A levelek átmenetet képeznek az életből a halálba, miközben a fa megpihen télen, hogy tavasszal, amikor az élet egy újabb évszakába lép be, kivirágozzon. Még akkor is van mit megosztanunk a szépségből, amikor megpihenünk.
Ma, akár pihensz, akár tevékenykedsz, döntsd el, hogy hamu helyett szépséget adsz, gyász helyett öröm olaját, a dicséret ruháját nehéz lélek helyett, amit valaki átél. Így neveznek majd minket igazság fáinak, az Úr ültetvényének az ő dicsőségére. Ma az egész teremtés tegyen bizonyságot Istenről!

Prudence Pollard