myBible logó myBible
Fiókom

2024. szeptember 16., hétfő

Mint egy fa

„Olyan lesz, mint a folyóvíz mellé ültetett fa, amely idejében megtermi a gyümölcsét, és nem hervad el a levele, és minden munkájában eredményes lesz.” (Zsoltárok 1:3)

Mindig is élveztem a természetet. Tizenévesként emlékszem, hogy az autó vagy a busz ablakából figyeltem az elhaladó tájat, és próbáltam megőrizni a látványt a fejemben. Az egyik, amit észrevettem, és ami még mindig lenyűgöz, az a fák sokfélesége. Szerettem lerajzolni őket nagy leveleikkel, mint a banánfákat, vagy mint a nyárfákat, apró, színes, őszi leveleikkel.
A Biblia a fákat kortalan leckének használja. A fák emlékeztetnek bennünket Isten különleges tervezésére. Mindannyian egyediek vagyunk, nincs két egyforma köztünk. Mindannyiunknak más-más szükségleteink vannak, és eltérő körülmények között fejlődünk a leglátványosabban. Mégis mindannyiunkban megvan a növekedés lehetősége.
Azok a fák, amelyek megfelelő vízhez, fényhez és táplálékhoz jutnak, virágot hoznak, és gyümölcsöt teremnek. Isten visel gondot a szükségleteinkről, hogy gyarapodhassunk. Ő bőségesen gondoskodik rólunk. És mi a mi részünk? Hogy úgy döntünk, hogy a „gyökereinket” naponta belelógatjuk Isten Igéjének „élő vizébe”, magunkba szívjuk a világ „világosságát”, és megkapjuk a „táplálékot”, amely az erőforrásunk, Jézus Krisztus, az élet „kenyere”.
A fák Isten jellemére és elhívásunkra is emlékeztetnek. A fák nagylelkűek, adnak, és a maguk egyediségének megfelelően gondoskodnak másokról. Menedéket és árnyékot nyújtanak az élőlényeknek; virágokat a rovaroknak és a madaraknak, illatot, nedvet és tápláló gyümölcsöket, hogy fenntartsák az életet, és élvezetesek legyenek. A fák vizuális emlékeztetők Isten nagylelkű és szerető jellemére. A fákhoz hasonlóan mi is arra vagyunk elhívva, hogy nagylelkű életet éljünk, szolgáljunk másoknak, és gyümölcsöt hozzunk, mert erre teremtettünk. Mindegyikünknek van egy Isten által adott célja, amely tökéletesen illeszkedik az ő üdvösségtervébe. Ézsaiás leírja az üdvösség jó hírének gyakorlati aspektusait, és azt mondja, hogy „az igazság fáinak nevezzék őket, az Úr ültetvényének, az ő dicsőségére” (61:3).
Isten gyönyörködik bennünk, és már alig várja, hogy a mi örömünk legyen. Az az ember, aki gyönyörködik az Úr Igéjében, és éjjel-nappal azon elmélkedik, „olyan lesz, mint a folyóvíz mellé ültetett fa, amely idejében megtermi a gyümölcsét, és nem hervad el a levele, és minden munkájában eredményes lesz” (Zsoltárok 1:3).
Legközelebb, amikor egy fát látsz, emlékezz Isten szerető jellemére, és imádkozz hozzá, hogy Ő alakítson át téged. Mindannyian hozzunk gyümölcsöt az ő dicsőségére!

Nilde Itin

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.