myBible logó myBible
Fiókom

2024. szeptember 14., szombat

Tábori kalandok és szerencsétlenkedések

„Én pedig, ha fölemeltetem e földről, mindeneket magamhoz vonzok.” (János 12:32)

Az otthoni irodámban egy gyönyörű, kinagyított, bekeretezett kép lóg a nyomtatóasztal fölött. A Glacier View farm fényképe, ahol régen a családom több nyarat is eltöltött, amikor a férjem még ifjúsági igazgató volt az egykori Coloradói Hetednapi Adventista Egyházterületnél. Sok szép emléket idéz fel bennem.
Ott van a kedves kis faház, ahol a családunk megszállt, a táborozók faházai, a konyha-étkező, az orvosi épület, a tornaterem, a személyzeti szállás és a tó: mindez a lélegzetelállító, hófödte hegyekkel a háttérben.
A második nyarunkon az a személy, aki a konyhát vezette, elköltözött. Én vettem át a helyét, mivel ezt az előző táborunkban, az észak-georgiai hegyekben már kitanultam. Persze nem ugyanaz száz éhes táborozóra, plusz személyzetre is tervezni meg főzni, mint egy családot etetni, és ez minden nap órákat vett igénybe.
Egy nap az étkezések közti szünetben a szakácsok úgy döntöttek, hogy elmennek lovagolni. A békés zsivány, akit nekem – egy totális amatőrnek – kiválasztottak, addig téblábolt, míg úgy nem gondoltam, hogy tehetünk még egy kört. Ő nem értett egyet velem, és ehelyett teljes sebességgel az istálló felé kezdett robogni, én pedig egyre csak kapaszkodtam, hogy életben maradjak! Persze mindketten túléltük, de innentől elváltak az útjaink, és soha többé nem álltunk össze!
Egy másik nap arra gondoltam, milyen békés lenne egy kenutúra, így miután a táborozók végeztek az ebédlőben, én elkötöttem egy kenut, és nekiindultam. Még az a tény sem akadályozott meg, hogy teljesen amatőr voltam. A tó fő jellegzetessége egy nagyon nagy, hegyes szikla a parttól csekély távolságra. Minden jól is ment, míg rá nem jöttem, hogy akárhogy evezek, folyton-folyvást csak a szikla körül keringek, ami olyan volt, mint egy mágnes. Nem tudom, meddig küzdhettem, de végül sikerült az evezőt nekinyomnom és visszajutnom a szárazföldre! Ezután nem volt több kenutúra sem!
Nem értem, hogy a szikla milyen vonzerőt gyakorolt a kenura. Talán a tó áramlatainak volt köze hozzá. Ahogy erre a vonzásra gondolok, egy másik szikla jut eszembe, Jézus, az örökkévalóság sziklája. Ahogy a tóban lévő szikla vonzotta a kenut, úgy azokat, akik nem állnak ellen neki, majd Ő is magához vonzza. Ahelyett, hogy ellöknénk magunkat tőle, vagy messze elsodródnánk, tegyük félre az evezőt, és kapaszkodjunk a sziklába, Jézus Krisztusba, Megváltónkba és barátunkba!

Mary Jane Graves

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.