Mikor hamu hull az égből (2. rész)

„Azt mondta: Ne félj, te kedves férfiú! Békesség neked! Légy bátor és erős! És amint szólt hozzám, megerősödtem, és azt mondtam: Szólj, Uram, mert megerősítettél engem.” (Dániel 10:19)

Ahogy hazafelé vezettem a narancssárga, apokaliptikus ég alatt, Istenhez kiáltottam bölcsességért, hogy segítsen, mit csomagoljak a McKinney-erdőtűz előli evakuáláshoz. Ahol korábban csak csend fogadott, most késztetést éreztem, hogy hívjam fel Cindyt. Néhány évvel korábban a barátainknak hirtelen kellett elmenekülniük, szintén szombaton. Nagy együttérzéssel mondta, hogy persze, elküldi a fiait és a férjét teherautókkal segíteni, és náluk is maradhatunk! Ezzel a megkönnyebbülés és a remény könnyei elmosták a félelmemet.
A házban a barátaink gyorsan összepakolták a számítógépünket és az elektronikát. Még a kábeleket is lezárható zacskókba tekerték! Az evakuálási luxust, amiből sok kaliforniainak semmi nem jutott, Isten két kézzel adta meg nekünk. Hamarosan a járműveink csomagtere visszatükrözött valamit az árvíz geológiai rétegeiből egy kis érzelmi töltettel: ruhák és elektronikai eszközök kerültek alulra, majd egy réteg fontos irat és képek jöttek. Aztán a tetejére a házból véletlenszerűen kisöpört tárgyakat tettem, amikor elrohantam itt-ott, és valami felkeltette a figyelmemet: „Ez is meg az is kell nekem!”
Miután bedobtam egy halom holmit a furgonba, megálltam, hogy beszélgessek a szomszédunkkal, aki a terepmotorját pakolta. Megosztotta a nagybátyjától kapott jó hírt, miszerint már több buldózer van fent a hegygerincen, amikkel már egy nagyobb tűzhatárt ásnak. A másik szomszédunk egy jobb tűzvédelmi térképet adott ide nekünk. A nagyobb közösség megkönnyebbülést hozott.
A fiúkat a barátainkkal elküldtük, így a férjemmel volt egy kis időnk egyedül a házban, mielőtt elindultunk volna. A füstös csendben béke lüktetett a szívemben. Isten itt van velem! Féltem az ítéletétől ebben a tűzben, mint választól az önátadási imámra. Most mégis megláttam a kegyelmét abban a sok emberben, aki segített nekem, hogy erős legyek, és megmentsem, ami fontos volt számomra. Épp távozni készültünk, amikor a seriff odaért, és a narancssárga evakuált szalagot kihúzta az ajtónkra.
Később, ahogy a hamus párnámon feküdtem, dicsértem az Urat jóságáért, hogy megkönnyítette a terhemet. Nyugodtan rábízhatom a szívemet és az otthonomat is! Két héttel később már a menny kegyelmének örültem, amikor visszaköltöztünk az otthonunkba, amit Isten megvédett a tűztől.

Jessica Earl