myBible logó myBible
Fiókom

2024. szeptember 12., csütörtök

Mikor hamu hull az égből (1. rész)

„Vizsgálj meg, Istenem, ismerd meg szívemet! Próbálj meg, és ismerd meg gondolataimat! Nézd meg, hogy ártalmas úton járok-e, és vezess engem az örökkévalóság útján!” (Zsoltárok 139:23–24)

Az idő iszonyatosan vontatottnak tűnt, ahogy az ablak fölött lévő légkondicionáló küzdött, hogy lehűtse a hálószobát 32 fokra. Hajnali 3 óra volt. Éppen egy súlyos gyomorhurutból lábadoztunk a rekordot döntő hőhullám közepén, amely a másik két klímaberendezésünket is tönkre tette azon a héten. Kegyetlennek tűnt a veszteség.
Ahogy ott feküdtem a megkönnyebbülésre várva, a családom közelmúltbeli birtokdrámájának gondolatai nyomultak a fejembe. Több gátlástalan cégnek sikerült becsapnia a szerettemet, még mielőtt elhunyt, és most úgy tűnt, hogy a hagyaték elvész a pereskedő hőségben. Nagyon fájt érte a szívem… Nemcsak a hagyaték miatt, hanem azért is, hogy milyen sokat jelentett neki! Könnyek és verejték keveredett össze az ajkamon, miközben komolyan imádkoztam Istenhez, hogy segítsen, hogy most – még az ítélet előtt – átadjam a vagyonomat. „Istenem, neked adom az otthonomat. Kérlek, ítélj el most, és taníts meg arra, miként éljek helyesen, hogy a gyerekeim már örökkévaló dolgokkal legyenek megáldva!”
Pár napra rá, mikor beállt a szombat, egy hátborzongató narancssárga ragyogás támadta meg a napot nyugaton. Óriási füstviharfelhő (pirocumulonimbus) tornyosult a hegygerinc fölé, erős szelet kavarva, és az eget sűrűn szelték át villámok. A halálos McKinney-tűz tombolt a városunk felé közeledve. Másnap reggelre már evakuálási figyelmeztetés lépett érvénybe.
A sötétség visszaverte az arcomba a megadó imámat, már szinte fuldokoltam a félelemtől és a bizonytalanságtól. Kétségbeesetten könyörögtem a mennyhez: „Istenem, ez a te válaszod? Hogy elveszítjük az otthonunkat? Menjek el az imaházba, vagy maradjak itthon, és kezdjek pakolni?” De nem érkezett semmi válasz, csak néma csend volt körülöttem. Egészen elzsibbadtam a döbbenettől.
Szorongás tört rám, ahogy bedobtam a furgonba a pár ruhával megpakolt táskát. Ez elég lesz? Vagy próbáljak meg még több dolgot megmenteni? Még a csendben is tudtam, hol találok nyugalmat. Isten házában kell lennem.
Az istentisztelet alatt gyengén tartotta bennem magát a béke érzete, miközben a 23. zsoltárról elmélkedtem. Miután egy barátomnál megebédeltem, kitekintettem az ablakon. A sötét narancssárga égbolt, tele hulló hamuval, apokaliptikusnak tűnt. Forró fuvallat fogadott, amikor kiléptem az ajtón. A férjemhez fordultam, és zsigerből kimondtam: „Akkor ideje csomagolnunk!” Ahogy hazafelé tartottunk, újra átadtam magam Istennek, nemcsak mint bírámnak, hanem mint jó pásztoromnak.

Jessica Earl

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.