myBible logó myBible
Fiókom

2024. szeptember 5., csütörtök

Mélyről fakadó együttérzés

„Aki megvigasztal minket minden nyomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassunk másokat minden nyomorúságban azzal a vigasztalással, amellyel Isten vigasztal minket.” (2Korinthus 1:4)

„Azáltal, hogy megismerjük a szenvedést, annak az összes legsötétebb zugát és legkínzóbb arcát, eljutunk a mások és talán egy napon a saját magunk iránti mélységes együttérzéshez.”1 Ez az idézet egy könyvből való, amit kedves barátomtól, Joytól kaptam, hogy segítsen feldolgozni azt a rengeteg veszteséget, amivel az elmúlt hónapokban kellett szembenéznem. A heves együttérzést úgy határozhatjuk meg, mint azt az eltökélt vágyat, hogy enyhítsük a mások szenvedéseinek nyomorúságát. A személyes nyomorúságnak ez az időszaka több igazságra is felnyitotta a szememet Jézusról.
Mielőtt Krisztus eljött, hogy emberként éljen, mielőtt megvetették és elutasították, addig soha nem tapasztalta meg, hogy teljes mértékben megélje az emberi létet. Háború tört ki a mennyben. Teremtménye, mélyen szeretett Luciferje hazudott róla, elutasította, és támogatókat toborzott ellene (ő volt a legelső narcisztikus). Isten szomorkodott az elveszett angyala és a sereg harmada miatt, akiket Lucifer, addigra már Sátán, magával rántott a sötétbe. Aztán a mi világunk is fogságba esett Ádám és Éva sorozatos hibái miatt. El voltunk ítélve! Szerencsére már a világ megalapításától kezdve létezett a mentőterv. Amikor Jézus eljött, hogy megváltson minket, az ördög gondoskodott arról, hogy ugyanazok a hazugságok, elutasítás és a beszervezett csatlósok sorakozzanak föl Krisztus ellen, hogy próbálják megakasztani a küldetését. De Isten (ez a két kedvenc szavam) gondoskodott arról, hogy a mentés kisiklatására tett minden kísérlet, bármilyen fájdalmas is volt, a kezében az emberiség javára forduljon.
Amikor a Biblia azt írja: „Mert nem olyan főpapunk van, aki ne tudna megindulni gyengeségeinken, hanem aki hozzánk hasonlóan megkísértetett mindenben, kivéve a bűnt ” (Zsidók 4:15), ez azt mondja nekem, hogy Isten arra használta a Jézus életében átélt földi szenvedést, hogy Ő is átérezze, amit mi. Ő ismeri a legsötétebb szenvedést, és az ő könyörülete mélységes irántunk! Remélem, hogy ez felbátorítja ma a szívedet, bármilyen megpróbáltatással is nézel szembe. Az ő heves együttérzése a mienk.
Minden próbatételben Ő készít fel téged és engem a nagyfokú együttérzésre: olyan nőket, akik eltökélten enyhíteni akarják mások nyomorúságát. Találjunk erőt és örömöt abban, hogy Júda oroszlánjától lángoló együttérzést kapunk, és osztozzunk benne.

Ann Trout

1 Dr. Joanne Cacciatore: Bearing the Unbearable, Wisdom Publications in Somerville, MA, 176. o.

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.