Biztonságos fészekrakás

„Bárcsak szárnyam volna, mint a galambnak! Elrepülnék és megnyugodnék!” (Zsoltárok 55:6)

Pár hétre távol voltunk, és mikor hazaérkeztünk, férjemmel, Keith-szel észrevettük, hogy egy csomó ág hever a hátsó ajtó körül szétszórva. Felnézve felfedeztük, hogy kacagó gerlék raktak fészket a biztonsági lámpáinkon. Nagyon kitartóak lehettek: ahhoz, hogy ebben a helyzetben fészket rakjanak, két lámpát is át kellett hidalniuk. Az erőfeszítéseikkel nyilvánvalóan célt értek, annak ellenére, hogy egy halom alapanyagot lepotyogtattak munka közben. Kikapcsoltuk a biztonsági lámpáinkat, mert rájöttünk, hogy az izzók hője forró lehet a fészeknek.
Minden nap megfigyeltük a szülők viselkedését, amint felváltva ültek a drága tojásaikon. Gyakran beszéltünk hozzájuk, és már nem is féltek tőlünk, amikor körülöttük járkáltunk.
Aztán eljött a nap, mikor már a két apró fejecskét is megláttuk a fészek fölött, és a szorgos szülőket, akik az éhségüket igyekeztek csillapítani. Hihetetlen, milyen gyorsan nőnek a fiókák, és nemsokára már teljesen szem előtt voltak, és minden mozdulatunkat figyelték. Mivel tudtam, hogy idővel elhagyják a fészket, azon kaptam magam, hogy már azért imádkozom, hogy ne támadják meg őket a macskák.
Egyik reggel az ajtó melletti párkányon ülve találtam őket, később pedig a lábtörlőn összebújva. Nem volt szívünk elijeszteni őket, így az első bejárati ajtón jártunk be a házba.
Ezután megkezdődtek a repülőleckék. Először az egyik utód, majd a másik. Kiröpültek és lezuhantak, miközben mindkét szülő bátorítóan hívogatta vagy etette őket. A nap végére sikerült is egy alacsony bokorra felülniük. Mostanra az imáim is egyre fokozódtak, mert láttam, hogy veszélynek vannak kitéve.
Néhány napra rá megpillantottam a szülőt az egyik fiókával az udvari lugasunkon üldögélve, de soha nem láttam őket együtt. Ismét azon tűnődtem, vajon túlélik-e, míg elég nagyok nem lesznek ahhoz, hogy biztonságban legyenek.
Aztán mikor egy héttel később elindultunk a gyülekezetbe, a két fióka rövid időre felrepült a hátsó verandánkra, mintha azt akarták volna mondani: „Köszönjük az imáitokat!” Aztán huss, és már el is tűntek. Ó, milyen boldogok voltunk, hogy megtapasztalhattuk ezt az élményt! „Nagyok az Úr cselekedetei, kívánatosak mindazoknak, akik gyönyörködnek bennük.” (Zsoltárok 111:2)

Lyn Welk-Sandy