2024. augusztus 19., hétfő
Az elveszett levél
„Szüntelen imádkozzatok! Mindenért hálát adjatok, mert ez Isten akarata Krisztus Jézusban számotokra.” (1Thesszalonika 5:17–18)
Gyakran elhanyagoljuk, hogy segítségül hívjuk Jézust, és inkább arra hagyatkozunk, hogy másokkal beszéljük meg a stresszes helyzeteket, amelyekkel a mindennapi életben szembesülünk.
Néhány hete történt, hogy egy fontos levélre vártam, amelynek két napon belül meg kellett volna érkeznie. A futárszolgálat biztosított is róla, hogy ha elsőbbségi díjat fizetnek, biztosan időben megérkezik. Ezért így is tettem.
Két nappal később már vártam, hogy megérkezzen a postás autója a levéllel, de a tervezett napon nem jött levél. Megnéztem a nyomkövetési adatokat, és eszerint a levél még nem is hagyta el az eredeti helyszínt. Felhívtam a vállalatot, hogy vizsgálják ki a késedelmet, és a képviselőjük e-mailben érdeklődött a feladási helytől, hogy megtudja, mégis mi történt.
Továbbra is naponta figyeltem a levelet; négy nappal később már az államomba ért egy, a városomhoz közeli helyre. Leírhatatlan volt az örömöm, amit éreztem. A nyomkövetés szerint másnapra várhattam a kézbesítést. Amikor az ötödik napon ellenőriztem az állapotát, egy piros csíkot láttam, és az állt rajta, hogy késik. „Ó, te jó ég! Most meg mi történt?” Felhívtam a futárszolgálatot, és megtudtam a lesújtó hírt, hogy a levelem elveszett.
Ekkor jutott eszembe a „szüntelen imádkozzatok” (1Thesszalonika 5:17). Így hát ezt tettem: imádkozni kezdtem, és kértem Jézust, hogy segítsen a futárnak megtalálni az eltűnt iratot.
Másnap reggel újra ellenőriztem a nyomkövetési státuszt. Ezúttal már zöld színnel volt jelölve, és a megjegyzésben az állt, hogy a küldemény kézbesítés alatt. Amikor még aznap hozzám ért, térdre borultam, és megköszöntem az Úr Jézusnak, hogy meghallgatta az imámat.
Semmi nem jelentéktelen Isten számára, ami minket érint. Még egy hiányzó levél sem. Gyermekeiként arra buzdít minket, hogy szüntelen imádkozzunk. Vigyük elé a kéréseinket és az aggodalmainkat. Hívőként állandóan imádkoznunk kell, és úgy kell tennünk, ahogy a zsoltáros, amikor erre emlékeztet bennünket: „Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, mert kegyelme örökké tart!” (Zsoltárok 136:1)
Judie Lewis