Tootsie

„Bízz az Úrban teljes szívedből, és ne a magad értelmére támaszkodj! Minden utadon őrá gondolj, akkor Ő igazgatni fogja útjaidat.” (Példabeszédek 3:5–6)

A nővéremnek van a legaranyosabb kutyája: Tootsie. Ő egy tizenhárom éves si-cu–yorkie mix. Annak ellenére, hogy már idősebb kutya, Tootsie rengeteg energiával és erős személyiséggel rendelkezik. Ha sétálni viszed, sietve és magabiztosan mozog, a fejét magasra emeli, a farkát vígan maga mögött csóválja. Ha csengetnek, gyorsan, lázas ugatással rohan, hogy tudassa az esetleges betolakodóval, hogy lehet, hogy kicsi, de vele nem lehet packázni. Amikor az ünnepek alkalmából meglátogatjuk őket, Tootsie mindig elsőként üdvözöl minket, odafut hozzánk, és a lábunkra teszi a kis mancsát, hogy lehajoljunk hozzá, és összevissza simogassuk.
A minap a nővérem felhívott videóhívással, hogy beszéljünk, miközben ő és Tootsie sétálni indultak. Hazafelé a tesóm kamerát váltott, hogy megmutassa nekünk is, Tootsie nem hajlandó bemenni a lakása egy bizonyos oldalsó ajtaján. Végignéztük, ahogy Tootsie nagy szívóssággal feszíti vissza magát! A nővéremnek végül gyakorlatilag be kellett vonszolnia.
Ma Tootsie jutott az eszembe, mert volt egy hasonló pillanatom. Nekem is szembe kellett néznem egy nyitott ajtóval, amin nem akartam átmenni, egy új kanyarral a szokásos sétámon, ami inkább félelmet váltott ki bennem, mint hogy izgalomba hozott volna. És, akárcsak Tootsie, én is makacsul meghátráltam a végsőkig. „Én nem megyek arra” – mormoltam, és nem vettem észre, hogy valójában Istennek mondok nemet. Azonnal az a kép ugrott be, ahogy Tootsie nem hajlandó bemenni az ajtón, és egyszerre csak nevetnem kellett magamon! A valóság az volt, hogy ugyanolyan önfejű voltam, mint a mi szeretett kiskutyánk.
Milyen gyakran elvisel Isten minket az ilyen pillanatokban! Egy ideig talán hagyja, hogy humorizáljunk, és a saját utunkat járjuk, de végül, ahogy csak egy szerető apa képes rá, felemel és átsegít az ismeretlen ajtón, mert Ő már jól tudja, mi van a másik oldalon.
Drága húgom és barátom, ma arra szeretnélek bátorítani, hogy bízz Istenben – Ő tudja, mi vár ránk, és nem fog veszélybe sodorni minket. Nyugodtan bízhatunk benne, és minden ajtóban, amit nyitva tart előttünk, hogy átsétáljunk rajta. Ő megígéri, hogy egyenessé teszi az utunkat, csakhogy nekünk előre kell mennünk. Lazítsunk tehát a szorításunkon.
Hagyd magad, és hagyd, hogy Isten is végre Isten lehessen!

LaKeisha Williams