Elhagyatottság és megbocsátás (1. rész)

„Ha apám és anyám elhagynának is, az Úr magához vesz engem.” (Zsoltárok 27:10)

Nemrégiben a férjemmel részt vettünk Cheri Peters, a Csoda az utcáról szerzője: Celebrating Life in Recovery [Az élet ünneplése gyógyulás által] című kurzusán. Amikor az oktató meghívott a tanfolyamra, először nem is gondoltam, hogy el kéne mennem rá. Keresztény nőnek tartottam magam, aki teljes szívből szereti és szolgálja az Urat.
Hat hónapig tartott a tanfolyam, és valahol az utam során a Szentlélek felfedett bennem valami mélyebbet, amivel foglalkoznom kellett. Megmutatta, hogy az énekesi munkámat akadályozza, ha továbbra is ragaszkodom ahhoz, hogy nem bocsátok meg. Pontosabban megmutatta, hogy gyógyulásra van szükségem a magamra hagyatottságom miatt.
Az oktatóval és a férjemmel tartott foglalkozás során könnyekben törtem ki az emléktől, hogy a családom a tudtomon kívül hogyan hagyott magamra édesanyám hirtelen halála után. Felnőttként még mindig nem gyógyult be ez az érzelmi sebem. Az emlékek átélése egy fájdalmas, magányos, tizenkét éves kislány szemével gyötrelmes érzés volt. Szükségem volt Istenre, hogy segítsen az elengedésben.
Újra átéltem a gyermekként érzett reménytelenséget és az anyukám elvesztésének keserű emlékeit. Mindenki, akire csak számítottam, hogy majd vigasztal és gondoskodik rólam, továbblépett az életében, hogy túlélje saját érzelmi küzdelmeit. Apám alig volt otthon, a nővéreim férjhez mentek, és elköltöztek otthonról, anya legjobb barátnője pedig belemerült az élet stresszébe. Azt hiszem, mindenki azt feltételezte rólam, hogy jól vagyok. Én is már hinni kezdtem nekik, de legbelül mindegyikükre nehezteltem, amiért magamra hagytak – és most meg kellett bocsátanom nekik.
Kedves barátom, bár az Úr felkészít a munkája elvégzésére, és mélyebbre akar levinni minket, lehet, hogy valami mégis az utunkba áll. Van, mikor a múltbeli sérüléseink újra felszínre törnek, és csak ilyenkor vesszük észre, mekkora szükségünk van Jézusra, hogy legyőzzük ezeket az érzelmi akadályokat. Ráadásul felnőttnek lenni nem azt jelenti, hogy minden gyermekkori bajunk tovaszáll.
Ha még mindig küzdesz a gyermekkori trauma, az elutasítás, a bántalmazás, a keserűség, az elhagyatottság, az irigység vagy az alacsony önbecsülés belső démonaival, akkor ezek a szervezetedet mérgezik. Könyörgöm, hogy engedd el mindet. Még ma add át Jézusnak az életed teljes irányítását. Itasd át az elmédet az ő Igéjével. Majd Ő megmutatja, hogyan bocsáss meg. Ezzel nem vagy egyedül. Ő szeret téged. És segíteni fog neked.

Raevae Isaac