2024. augusztus 8., csütörtök
Soha nem hagylak el titeket
„Mit mondunk tehát ezekre? Ha Isten velünk, ki ellenünk? Aki az ő tulajdon Fiát nem kímélte, hanem Őt mindnyájunkért odaadta, hogyne ajándékozna nekünk mindent vele együtt?” (Róma 8:31–32)
A munkám megkívánta, hogy időről időre magukra hagyjam a kisgyerekeimet. Jól emlékszem egy bizonyos pillanatra, mikor a férjem a csípőjén egyensúlyozta egyéves kisbabánkat, a nővérkéjét pedig maga mellé húzta, és a biztonsági ellenőrzésen át integetett nekem. Amikor a baba rájött, hogy ők nem jönnek velem, sikoltozásban tört ki, és pufók kis karját felém nyújtogatta. Az apukája azt mondta, hogy egész úton hazafelé csak zokogott.
Elhagyás. Borzalmas látvány, amikor elhagy valaki, akit szeretsz, akiről azt hitted, hogy ő is szeret. Az elutasításhoz hasonlóan az elfogadás körén kívül helyez bennünket, az értékeket elsöprő kisebbrendűség hideg, sivár világába. Én ezt „társadalmi halálnak” nevezem, és szerintem ez az emberi szív alapvető félelme.
A tanítvány, Péter kardot rántott az állig felfegyverzett római katonák előtt. Ő nem félt a fizikai haláltól. Mégis, alig néhány órával később, amikor a gúny és az elutasítás szociális halálával kellett szembenéznie, megtagadta Jézust, hogy védje magát.
Krisztus a kereszten szembesült a társadalmi halállal: annak a személynek az elutasításával, akivel az örökkévalóságig szeretetben volt összekötve. A mi nevünkben is érezte az elhagyatottság borzalmát, amely olyan traumatikus volt, hogy fizikailag is összetörte a szívét. És Ő ezt azért tette, hogy mi megkaphassuk az elfogadás bizonyosságát és a befogadás melegségét.
Már most tudhatjuk, hogy Isten elfogad minket Jézusban. Ezt abból látjuk, hogy a gyalázatot megvetve viselte a keresztet. Ő semmit sem tart vissza. Életének felbecsülhetetlen értékű ajándéka fedi fel irántunk való teljes nagylelkűségét. Ha Ő feláldozná az Atyával való kapcsolatát, miért ne adna szabadon valamit, ami egyáltalán nem igényel áldozatot – egy helyet az ő szeretetkörében, ahol örökké élvezheti a mi közösségünket?
Érezd most Isten átölelő karját magad körül. Ő minden hibáddal és problémáddal együtt elfogad. Azt mondja, hogy soha nem fogja elvetni azokat, akik hozzá mennek. Az emberek nem mindig fogják kielégíteni a befogadás iránti igényünket, de tudhatjuk, hogy mindig benne leszünk Isten szeretetkörében. Köszönjük, Urunk, hogy úgy fogadsz el minket, ahogy vagyunk. Gyógyíts meg és alakíts át minket, Jézus nevében kérünk.
Jennifer Jill Schwirzer
1
1 Adaptálva a Jézus-elmélkedésekből. A szerző engedélyével felhasználva. https://www.youtube.com/c/JenniferJillSchwirzer