2024. augusztus 4., vasárnap
A miniatűr pulóverek
1
„Mindent tegyetek zúgolódás és veszekedés nélkül.” (Filippi 2:14)
Nagyon szerencsés vagyok, mert a férjem szeret segíteni a házi munkákban. Gyakran beteszi a mosást, felporszívózza a padlót, elmosogat, és én mindig köszönetet mondok neki érte.
De ma más volt, és egyáltalán nem voltam hálás, amiért kimosta a szennyest. Olyannyira, hogy Istenhez fordultam segítségért: „Kérlek, most foglalkozz te a férjemmel. Ha én szólok valamit, az nem lesz jó, túlságosan megbántott és bosszús vagyok.”
Értitek, én kifejezetten megmondtam neki, hogy ne mossa ki a két új gyapjúfelsőmet. Annyira puhák és finomak voltak! Csak egy hideg kézi mosás lett volna jó nekik. Amíg távol voltam otthonról, ő az összes világos színűt együtt, alacsony hőfokra beállítva tette be. De a gyapjúszöveteknek ez még mindig túl meleg volt. Persze ami a mosógépből kijött, az két olyan mini pulóver volt, ami talán egy ötévesnek felelne meg.
Sót hintett a sebre, és megkérdezte, hogy megnézném-e a neten, hogyan lehet kijavítani a hibáját. „Nem – válaszoltam. – Neked kell rá megoldást keresned!” Zavartan nézett rám. „De én képtelen vagyok rá – folytattam. – Eleve nem én csináltam bajt. Ami történt, megtörtént. Szerzek magamnak egy új felsőt. Ne aggódj emiatt.” (Hoppá, bocsánat, Istenem, már így is túl sokat mondtam!)
Így hát válaszok után kezdett kutatni. Az interneten talált megoldáshoz beáztatásra, kiöblítésre, feltekerésre és kinyújtásra volt szükség. A nyújtási fázisban azért odamentem segíteni neki, ahogy kérte, jól tudva tapasztalatból, hogy ez úgyse fog menni. És a nyelvembe kellett harapnom. Nagy volt a kísértés, hogy azt mondjam: „én megmondtam” vagy „hallgatnod kellett volna rám”. De megálltam, hogy ne tegyem. Az egyik pulcsit sikerült kinyújtani, így talán már egy nyolcévesnek jól állt volna. A másik persze nem járt ilyen jól. A komoly nyújtástól elszakadt, és egyenesen repült a kukába.
Az imám azonban meghallgatásra talált, miközben én békésen mást csináltam. Ahogy közeledett az este, épp a vacsoránkat kevergettem a tűzhelyen. A férjem alázatos arccal odajött hozzám, megállt mellettem, és azt mondta: „Sajnálom, hogy tönkretettem a gyapjúholmikat!” Meglepődve adtam szívem mélyén hálát a jó Istennek!
„Bocsánatkérés elfogadva” – válaszoltam a férjemnek. Végül milyen édes és szép befejezést kapott ez a gyönyörű nap!
Danijela Schubert
1 Eredeti megjelenés: Adventist Record, Ausztrália, 2022. június 28. Adaptálva és engedéllyel felhasználva. https://record.adventistchurch.com/2022/06/28/miniature-sweaters/