A problémák ajándéka

„Teljes örömnek tartsátok, testvéreim, amikor különféle kísértésekbe estek, tudva, hogy hitetek próbája állhatatosságot eredményez. Az állhatatosság tökéletes cselekedetet jelent, hogy tökéletesek és hibátlanok legyetek, minden fogyatkozás nélkül.” (Jakab 1:2–4)

Tiniként nem kedveltem az édesanyámat. Imádkoztam, és arra kértem Istent, hogy tegyen valamit a megromlott kapcsolatunk rendezéséért – és mikor azt mondom, hogy Ő titokzatos módon munkálkodik, akkor ez csakugyan így is van. Néhány évvel ezelőtt szeretett édesapám meghalt rákban. A barátaim nem támogattak, a jegyeim nem voltak jók, az egészségem megromlott, és egy fiú összetörte a szívemet – és mindez nagyjából egyidőben történt. Úgy éreztem, hogy minden, ami egy tinédzser számára rosszul sülhet el, el is romlott. Tudom, drasztikus arra gondolni, hogy Isten megengedte apa halálát, hogy anyám és én kénytelenek legyünk újraépíteni a kapcsolatunkat, de hiszem, megtette. Az Úr meg akar menteni, tisztítani és az Ő szerető hasonlatosságára formálni minket. E nagy kihívást jelentő időszak alatt anya és én megtanultuk támogatni egymást és megbocsátani a másiknak. Rájöttem, hogy kik az igazi barátaim, alávetettem az egészségemet Istennek, még keményebben tanultam, és a Jézussal való kapcsolatomra összpontosítottam. Nem csökkent a nagy Orvos iránti szeretetem, amikor úgy döntött, hogy nem gyógyítja meg apát, sőt, még inkább növekedett.
Ezért tanulhatjuk meg dicsérni Őt a problémáink ellenére is. Ezek gyakran ajándékot jelentenek. Próbák nélkül nem tudnánk gyakorolni az Istentől való függésünket, nem látnánk tisztán, hogy milyen gyengék és erőtlenek vagyunk nélküle. Csodálatos tudni, hogy mikor mélypontra kerülünk, Jézus lesz a kőszikla, amire ráállunk. Azt várjuk az Úrtól, hogy csodával határos módon oldja meg a problémáinkat, de testvérem, ha erre összpontosítunk, akkor nem értjük a lényeget. Ő azt akarja, hogy tanuljunk azokból a tapasztalatokból, amelyeken keresztülmegyünk, és amelyeken keresztül növekedünk. Azt akarja, hogy hitünk kiállja a tűzpróbát. Azt akarja, hogy naponta függjünk tőle félelem nélkül a jövőtől. Bár Sátán mindent megtesz, hogy megtörjön, és elveszítsük a reményt – ám ha reménységünket a mindenható Atyánkba helyezzük, az soha nem lesz hiábavaló.
Bár lehet, hogy úgy érezzük, már minden összeomlott körülöttünk, „mennyei Atyánk ezer kiutat tud mutatni ott, ahol mi egyet sem látunk”.¹ A nap végén Jézus lesz minden, amire valaha is szükségünk lesz. Az ereje mindig tökéletes lesz, amikor a mi erőnk már elfogy. Legyen reménységed, kedves húgom, mert amikor mélypontra kerülünk, Ő a kőszikla, amelyen megállhatunk!

Kelsey Dawn Negre

¹ Ellen G. White: A nagy Orvos lábnyomán, 481. o.