myBible logó myBible
Fiókom

2024. július 29., hétfő

Adósságaink kiegyenlítve!

„És titeket, akik halottak voltatok a bűnökben és testetek körülmetéletlenségében, vele együtt megelevenített, és megbocsátotta minden bűnünket. Eltörölte az ellenünk szóló rendelkezéseivel minket terhelő adóslevelet, félretette az útból, és odaszegezte a keresztfára.” (Kolossé 2:13–14)

Érzelmileg összetört és anyagilag is megviselt egy haláleset a családban. Nagyon sok kiadásom halmozódott fel abban a veszteségekkel teli időszakban, és most a házamat kellett renoválni.
A húgomtól, Nathalie-tól kértem kölcsön pénzt a ház rendbetételére, és megígértem, hogy havonta fizetem majd vissza neki. A törlesztés felénél felhívott a testvérem, hogy már elég pénzt fizettem ki, és hagyjam abba a havi törlesztést. Én erről hallani se akartam. Ez mindannyiunk számára nehéz időszak volt, és nem voltam hajlandó az ő veszteségét az én nyereségemmé fordítani, ezért továbbra is minden hónapban fizettem neki.
Két hónappal később, egy újabb összeg átutalását követően a húgom felhívott, hogy beszélgessünk csak. Megkérdezte, én miért ragaszkodom ahhoz, hogy kifizessem azt a tartozást, amit ő már egyszer elengedett. Elmagyaráztam neki, hogy mivel nemrég vett egy házat, ráadásul mostanában veszteség is ért minket, ez nem megfelelő időpont ahhoz, hogy visszatartsam a pénzét. Nathalie azt mondta, hogy azért tudta elengedni a tartozást, mert megvehette a házat. Emlékeztetett arra, amikor évekig az én házamban élt, miközben iskolába járt, majd dolgozott, hogy a saját házára tegyen félre. Amiatt engedhette el az adósságot, mert én már mindent megtettem érte. Megköszönte, és ragaszkodott hozzá: „Nekem te ne fizess többet!”
Hálája és nagylelkűsége megszégyenítő volt számomra! Büszkeséggel töltött el az a fiatal nő, akit én neveltem fel fiatalon. Aztán a gondolataim a Megváltóra és mindarra terelődtek, amit Ő ajánlott nekem. Hányszor gondoltam már, hogy többet kell tennem, hogy kiérdemeljem Isten ajándékát, a megbocsátást, a megváltást és a győzelmet.
Néha úgy vélhetjük, hogy Isten túl sokat tett értünk. Úgy érezhetjük, hogy mivel Ő meghalt, a legkevesebb, amit tehetünk, hogy egyedül viseljük a terheinket és a bánatunkat. Lehet, úgy viselkedünk, mintha többet kellene tennünk, hogy kiérdemeljük az Úr áldozatát, de ma, azt hiszem, Isten arra hív, hogy fogadjuk el mindazt, amit értünk tett. Minden ígéretet. Minden ajándékot. Az ő halála miatt nem kell fizetnünk. Csak mély hálával tartozunk a Megváltónak, aki megfizette az árat a bűneinkért, hogy miénk legyen az ő üdvösségének jutalma.
Legyen ez a békesség forrása számotokra és okotok arra, hogy dicsérjétek Istenünk nagy nevét!

Rose Joseph Thomas

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.