A megbocsátás rózsái

„Bocsássatok meg, és nektek is megbocsátanak.” (Lukács 6:37)

Mosolyogva néztem, hogy az imaház fala mellett egy frissen ültetett rózsabokor van. De nem mindenki örült neki: „Az emberek nem csinálhatnak meg akármit az imaház területén megfelelő engedély nélkül – jegyezte meg valaki, amikor belépett az ajtón. – Senki nem kért engedélyt az egyháztanácstól.”
Az aznapi prédikáció az egyház egységét hangsúlyozta. A lelkipásztor így kezdte: „A testvéri szeretet maradjon meg.” (Zsidók 13:1) A kis rókákra utalva, amelyek a szőlőben pusztítanak (Énekek éneke 2:15), arra intette a gyülekezeti családot, hogy törekedjenek a kisebb nézeteltérések legyőzésére. Amikor a közösség szétszéledt, az orgonista az „Oly szent a szeretet, mely minket egyesít” kezdetű énekünket játszotta. Lehet, hogy a rózsák egységre és megbocsátásra ösztönöznek?
Nyárra a rózsa illata belengte a levegőt, és édesebb hangulatot teremtett a tagok között. Ősszel lehullottak a levelek, és hideg szelek hűtötték le a levegőt. Sokan sóhajtoztak, amiért nemsokára már eltűnnek a rózsák. De a rózsák még decemberben is vígan virágoztak. Az év vége felé egy heves hóesés miatt elmaradtak az istentiszteletek. Rögtön ezután egy jégvihar leszakította a helyi villanyvezetékeket, ami megakadályozta, hogy újra kinyissunk. Vajon mi történhetett közben a rózsákkal?
Januárban aztán az enyhe felmelegedés kisebb olvadást hozott, és az istentiszteletek is folytatódtak. A csizmám csak úgy cuppogott-recsegett az imaházhoz vezető latyakos sétányon. A rózsabokor felé pillantottam, ami most kopár volt. Aztán valami rózsaszínűn akadt meg a tekintetem. Kíváncsi lettem, és az olvadó jégdarabok közt kotorászva a kezembe került egy jégbe fagyott rózsaszirom! Milyen rendkívüli, gondoltam, miközben a nedves, érintetlen szirmot fogtam.
Néhány évvel később hidegen és keserűen érintett egy kapcsolatom szétesése. A fiam küldött egy képet, amit egy fekete bársonyra helyezett pünkösdi rózsa egyetlen szirmáról készített. A fotón látható szaténos rózsaszín szirom arra a rózsasziromra emlékeztetett, amit jégbe zárva találtam.
Abban a pillanatban megjelent a lelki szemeim előtt, amint a kereszten nagy kínok közt így imádkozik: „Atyám, bocsásd meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!” (Lukács 23:34) Az Üdvözítő páratlan szeretete megolvasztotta jeges szívemet. Nekem is szükségem volt megbocsátásra. Bár már régóta szerettem volna, a megbocsátás és a bocsánatkérés megszabadított a harag és a keserűség fájdalmától. Amikor megbocsátunk másoknak, Krisztus, Sáron rózsája a szeretetének illatával áthatja a szívünket!

Jeanne B. Woolsey