myBible logó myBible
Fiókom

2024. július 26., péntek

Kristálytiszta

„Ne csak látszatra ítéljetek, hanem mondjatok igazságos ítéletet!” (János 7:24)
„Ő pedig azt mondta nekik: Ti az emberek előtt igaznak tartjátok magatokat, de Isten ismeri a szíveteket, mert ami az emberek között magasztos, az Isten előtt utálatos.” (Lukács 16:15)

„Mik azok a nagy, csúnya, szürke kövek, amiket a kezedben tartasz?” – kérdezte Beth.
„Ezek geodák” – válaszolta Sujatha.
„Hű, tényleg érdekesnek tűnnek, majdnem olyanok, mint az emberi agy!” – kiáltott fel Beth.
„A geodák úgy néznek ki, mint a közönséges kőzetek. Sokféle méretben léteznek, némelyik lehet egy centinél kisebb is, mások pedig több méter nagyok. Ezek olyan gömbölyű szikladarabok, amiknek színes belső üregük van. Kívülről a legtöbb geoda közönséges kőnek tűnik, de amikor felnyitják, a szépségüktől eláll a lélegzetünk is. Belül olyan kristályokat találunk, mint a kvarc, az opál, a kék kovakő, a rózsaszín rodokrozit, a fehér és szürke achát” – magyarázta Sujatha, miközben lelkesen feltörte a követ, és felfedte a belsejét.
„Hűha! Meglepő, hogy milyen szép belülről! Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen csodásak lehetnek odabent!” – ujjongott Beth.
Sujatha csak kuncogott: „Az előbb még csúnyának nevezted ezeket a köveket, mert csak a külsejüket láttad, de amint megláttad a belsejüket, máris megváltoztattad a véleményedet.”
Mikor Jézus még a földön élt, úgy döntött, hogy időt tölt a csúnya, nehezen szerethető bűnösökkel. Bűnösökkel evett (Lukács 15:2), barátai részegesek és vámszedők voltak (Lukács 7:34), hagyta, hogy egy bűnös nő kenje meg (Lukács 7:36–50), piszkos halászokat kért fel tanítványaiul (Máté 4:19). Beteg, eltorzult leprás embereket érintett meg (Máté 8:3).
Krisztus azért jött, hogy megkeresse és megmentse az elveszetteket (Lukács 19:10). Ő olyannak lát, amilyenek vagyunk, és látja a bennünk rejlő lehetőségeket, ha helyes döntéseket hozunk, és a szívünket hozzá fordítjuk. Hála Istennek, Urunk és Megváltónk, Jézus Krisztus a szívünket nézi, nem pedig a külső megjelenésünket (1Sámuel 16:7).
Így hát, Krisztusban élő geodéziai testvéreim, bár sokan megítélhetnek benneteket a külső megjelenésetek alapján, lehet, sokan cserbenhagynak titeket, Isten szeme soha nem siklik el egyetlen kristály felett sem. Nem számít, hogyan nézünk ki kívülről, az Atya kristálytisztán látja, mi rejlik bennünk. Szeretete irántunk soha el nem múlik. Ő teremtett minket, meghalt, és nemsokára visszajön értünk.

Suhana Chikatla

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.