Egy csupa dal szív

„Énekelek az Úrnak egész életemben, zengedezek Istenemnek, amíg csak vagyok!” (Zsoltárok 104:33)

Amikor Isten megteremtette a világot, egyesek szerint énekelve alkotta meg. Már a mennyben is énekeltek, így logikusnak tűnik, hogy az Úr adta Ádámnak és Évának.
Mindig egy dal jár a fejemben. Azt mondják, hogy tartsunk egy éneket a szívünkben és egy imát az ajkunkon. Sok ének olyan, mint az ima. A Zsidókhoz írt levél 13:15-ben ezt olvassuk: „Általa vigyük fel a dicséret áldozatát mindenkor Istennek, azaz az ő nevéről vallást tevő ajkak gyümölcsét.”
Természetesen mi magunk választhatjuk meg, milyen típusú dalt tartunk
a fejünkben. Fiatalabb koromban nagy country/western zene rajongó voltam. De idővel rájöttem, hogy ezek a dalok lehangolóak és ritkán felemelőek. Dávid király sok gyönyörű dicsőítő éneket írt. Ézsaiás próféta szentírási énekeket írt. Amikor a zenét a Szentíráshoz illesztik, sokkal könnyebben megjegyzem. Szóval töltsetek el egy kis időt a Bibliában dicsőítő szavakat keresve. Mindenütt megtaláljátok őket, még a Jelenések könyvében is.
Néhány keresztény úgy dönt, hogy csak éneklés után érkezik meg az imaházba, és csak a prédikációra jön. De az istentisztelet több mint igehirdetés. Ez az Úr dicsőítése zenével és az áldozataink felajánlása. Az egész istentiszteletnek az imádat légkörében kell lennie, és lehetőleg egy témához kell igazodnia. Most ez azt jelenti, hogy egy ének vagy egy érzés által üdvözülünk? Nem, de biztos, hogy megnyithatja a szívünket a Szentlélek előtt. Amikor az énekeket meggyőződéssel énekeljük, és nem csak szertartásosan, áldottak leszünk. Az egyházi zene már évek óta vita tárgya. A fiatal Isaac Newton olyan énekeket írt, amiket énekelni szeretett volna, de a hívek nem akarták, hogy egy „ember” írjon egyházi zenét. (Végül abban állapodtak meg, hogy ha az ő énekeit akarják énekelni, akkor az istentisztelet után ott maradnak, hogy elénekeljék!)
Jeremiás siralmai 3:41 azt mondja: „Emeljük föl szívünket és kezünket Istenhez az égben!”
Sokan vonakodnak attól, hogy felemeljék a kezüket az imaházban, pedig ez annyira biblikus. Olyan, mintha azt mondanánk: „Ámen, egyetértek azzal, amit az ének szavai mondanak.” Az Úr második eljöveteléről készült festményeken a művészek gyakran ábrázolják a várakozó embereket felemelt kézzel. Miért várjunk hát addig, hogy felemeljük a kezünket? Azt akarjuk, hogy Isten most jöjjön be a szívünkbe. Gondolkodjatok el ezen!

Louise Howlett Driver