myBible logó myBible
Fiókom

2024. július 15., hétfő

Hétszer pördültünk meg (2. rész)

„Mert azt parancsolta felőled angyalainak, hogy őrizzenek téged minden utadon.” (Zsoltárok 91:11)

A húgom pánikszerűen kiabált: „Jézus! Jézus! Jézus!” Nem tudtam, hogy nyitva volt a szeme, mikor az autó felborult, és mindent látott, ahogy ide-oda pördültünk és átfordultunk. A helyemről nyugodtan lecsendesíthettem: „Minden rendben lesz, Shelby. Csak tarts ki. Minden rendben lesz.”
Az autó végül egyenesen ért földet – immár négy, lapos keréken. Felegyenesedve ültünk, de amikor ránéztem, láttam, hogy a motorból feltehetően füst száll. Azt mondtam: „Valami füstöl, ki kell szállnunk, most azonnal!” Megpróbáltam kinyitni az ajtót, de hiába toltam erősen, meg se mozdult. Ellenőriztem a zárat, de még mindig nem tudtam kinyitni az ajtót. Megismételtem Shelbynek, hogy ki kell jutnunk. Mondtam neki, hogy nyissa ki az ajtaját. Félt kiszállni, mivel nem tudta, hol vagyunk.
A légzsákok közötti kis nyíláson keresztül azonban Isten megengedte, hogy lássak egy darabka füvet és egy kevés aszfaltot. Shelbyre kiáltottam, hogy felhívjam a figyelmét: „Nyisd ki az ajtót!” Ő kinyitotta, én pedig átnyúltam hozzá, és kilöktem rajta. Meglepő és csodával határos módon Shelby később azt mesélte, hogy egy férfi keze nyúlt utána, fogta kézen, és vezette ki a füves úttestre.
És ott maradtunk, és hálát énekelve dicsőítettük Istent, aki megtartotta az életünket. Nem haltunk meg. Pillanatokkal később egy idegen átölelt, mert saját erőmből nem tudtam volna megállni a lábamon. Azt ismételgette nekem: „Támaszkodjon rám, megtartom.”
Egy másik idegen letérdelt a testvérem mellé, és átölelte. Egy harmadik megkérdezte, hogy imádkozhatna-e értünk, és mi természetesen felkiáltottunk: „Hogyne!” Egy szolgálaton kívüli mentőorvos épp arra járt, és meg tudott vizsgálni bennünket.
Hamarosan kiérkezett a rendőrség, és a balesetről kérdeztek. A férfi, aki segített feltápászkodni, teherautósofőr volt, és szemtanúja volt az egésznek. Elmondta a rendőrnek, hogy megszámolta, hányszor pördült meg az autónk.
„Hányszor?” – kérdezte a rendőr.
„Hétszer – válaszolta. – Hét szaltót számoltam meg.”
Semmi kétség, a mi Jézusunk azt mondta az angyalainak, hogy óvjanak meg, és vigyázzanak ránk! Nem számít, milyen veszélyekkel kell szembenéznünk az életben – ha belé helyezzük a bizalmunkat, nyugalmat találunk benne!

Sylvia Jackson Wilson

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.