2024. július 11., csütörtök
Isten ereje gyógyította meg
„Mert orvosolom sebeidet, és kigyógyítalak sérülésedből – ezt mondja az Úr.” (Jeremiás 30:17)
„Jézus pedig azt mondta neki: Hogy »tehetsz-e valamit«? Minden lehetséges a hívőnek!” (Márk 9:23)
Pár évvel ezelőtt, egy decemberi napon családunk izgatottan látogatta meg rokonainkat otthon, a Kongói Demokratikus Köztársaságban a karácsonyi szünetben. A csomagjainkat bepakoltuk, a jegyeinket is már megváltottuk, és végre elérkezett a nagy nap. A kenyai Nairobiból a kongói Lubumbashiba, majd Kaminába, a végső célállomásunkra repültünk.
Kongó elnökválasztását ugyanabban a hónapban tervezték megtartani, és férjem a választási bizottság egyik vezetője volt Haut-Lomami tartományban. Ez egy nagyon zsúfolt időszak volt neki, mivel ő felügyelte és biztosította, hogy az összes szavazóhelyiség és a személyzet készen álljon a nagy napra. A választást megelőző harmadik nap estéjén a férjem valami kellemetlen érzésre és érzékenységre panaszkodott a jobb lábában. Kevesebb mint négy óra alatt a fájdalom elviselhetetlenné fokozódott, a bőre megduzzadt és felhólyagosodott. Ránehezedni se tudott a lábára. Kórházba vittük, mivel a helyzet rohamtempóban romlott.
Az orvosok megvizsgálták és megröntgenezték, de nem voltak meggyőzőek az eredmények. Már nagyon rettegtünk. Másnap reggel valami szörnyen furcsa dolog történt. A hólyagok szétnyíltak, és sűrű, véres folyadék szivárgott belőlük. A gyermekeimmel, néhány távolabbi rokonunkkal, az egészségügyi személyzettel mind megdöbbentünk, amikor láttuk, mi történt.
Férjem fájdalma egyre erősödött, és ő fokozatosan elgyengült, míg el nem ájult. Ahogy a helyzet súlyosbodott, Kongó fővárosába, Kinshasába egy sebgyógyászati központba szállították. Öt sebészspecialista öt órán át tartó, kényes műtétet hajtott végre rajta. Annyira sok volt a sérült szövet, hogy a sebeltávolítás után egyes területeken a csontjait is látni lehetett.
Voltak pillanatok, amikor megkérdeztem Istent, hogy miért történik ez, de egyre mélyebbre merültem az imába. A családommal sokat böjtöltünk, és Isten gyógyításáért esedeztünk. Két hónappal később már regenerálódtak az izomszövetek, és bőrátültetést végeztek el, ami csodásan bevált. Mi egy élő Istent szolgálunk, aki csodákat tesz, amelyek messze meghaladják a képzeletünket. A férjem négy hónap kórházi tartózkodás és mindenünnen érkező imák után meggyógyult, és már járni is tud. Dicsőség érte az Úrnak!
Debbie Maloba