Győzelem a szédülés felett (2. rész)

„Íme, nem tudok én beszélni… Az Úr pedig azt mondta nekem: Menj mindazokhoz, akikhez küldelek, és mondd el mindazt, amit parancsolok. Ne félj tőlük, mert én veled vagyok, és megszabadítalak!” (Jeremiás 1:6–8)

A börtönmisszió a szenvedélyem, és már nagyon vártam az áhítatot, amelyet a marylandi Cumberlandben lévő Nyugati Büntetés-végrehajtási Intézetben fogunk tartani. Ez a szombat teljesen másként alakult, mint ahogy eredetileg elterveztük, de fogalmam se volt, mi fog történni.
Az utasaimmal úgy döntöttünk, hogy aznap délután én leszek a helyettesítő prédikátor, és ahogy vezettünk, megkérdeztem az Urat, mit is kéne mondanom. Emlékeztetett, hogy még ott van a táskámban a hatoldalas írás a sóvárgásról az előző hétről. Az Úr világossá tette, hogy ez lesz az aznapi prédikáció. A szerző nagyon sok bibliai példát használt, amelyek megfelelőek férfiak számára. Végre kezdtem békességet érezni a döntésemmel kapcsolatban. Kezdtem megnyugodni, ahogy a furgonommal az Allegheny-hegység mentén vezető festői útvonalon haladtam.
Miután áthaladtunk a fémdetektorokon, és átsétáltunk az udvaron, megérkeztünk a börtön kápolnájába. A férfiak egy asztalt állítottak fel a látogatók számára, így lehetőségem volt leülni az asztalhoz és átnézni a jegyzeteimet, mielőtt én következtem volna. Hirtelen viszont forogni kezdett velem a terem, és hányingerem lett. Pánikszerűen felálltam, és a székbe kapaszkodva egy pohár vízért nyúltam a közelben. Már ettől a kis mozdulattól is annyira megszédültem, hogy le kellett ülnöm. Csendben imádkoztam: „Uram, azért hoztál ide, hogy üzenetet hirdessek, kérlek, segíts hát a hirtelen jött szédülésemen!”
Figyeltem, ahogy az óramutató egyre közelebb került ahhoz az időponthoz, amikor el kellett kezdenem. Úgy éreztem, elég stabil az egyensúlyom ahhoz, hogy a pódiumhoz menjek. A kápolna tele volt férfiakkal, akik velem szemben álltak, és várták, hogy hallják a beszédemet. Igehirdetés közben az emelvénybe kapaszkodtam, hogy megtartsam magam, ha esetleg visszatérne a szédülésem. Megosztottam a szavakat, amelyeket az Úr adott a számba, és Ő megáldott. A prédikációm végén a kápolnában kórusban hangzott fel az ámen. Az aznap jelenlévő férfiak közül sokan kifejezték, hogy milyen nagyra értékelik az üzenetet. Csak dicsérni tudtam Istent, amiért megengedte, hogy hűségesen átadjam Igéjét ezeknek a drága lelkeknek.
Ma mire kér téged Isten? Bízol benne, hogy rajtad keresztül munkálkodik?

Charlene M. Wright