Győzelem a szédülés felett (1. rész)

„Azután kinyújtotta kezét az Úr, megérintette számat, és azt mondta nekem az Úr: Íme, szádba adom igéimet!” (Jeremiás 1:9)

Részt vettem a kora reggeli tanítógyűlésen a gyülekezetben, és egy érdekes cikket kaptam a tizedik parancsolatról. Miután megvitattam néhány fontosabb pontot a többiekkel, összehajtogattam az újságot, és betettem a retikülömbe. Mindenkit tájékoztattam, hogy a következő héten nem jövök imaházba, mert rám került a sor, hogy kivegyem a részemet a börtönmissziós istentiszteleten a férfiak börtönében.
Mindig nagy öröm volt felvenni a börtönmisszió önkénteseit, amikor sorra kerültünk, és két és fél órát utaztunk a Maryland állambeli Cumberlandbe az Egyesült Államokban. Egy, az autópálya közelében lévő templom parkolójában találkoztunk. A csoportunk általában az én furgonomban utazott, és megvártam, míg leparkolnak, és felkészülnek, hogy átüljenek hozzám. Minden önkéntesnek megvolt a maga szerepe az istentiszteleten, és már alig vártuk, hogy a férfibörtönben szolgálhassunk.
Egy darabig vártunk, míg az utolsó személy is meg nem érkezik. Őt bízták meg az aznapi prédikáció megtartásával. Ahogy közeledett az indulási idő, kaptunk egy üzenetet, hogy akire vártunk, már nem tud csatlakozni hozzánk. Aznap öten voltunk a csoportunkban, és röviden megbeszéltük a lehetőséget, hogy egyikünk felkészül a prédikációval.
Nagyon fontos volt az idő tartása, mert a létesítménynek szigorú időbeosztása van. Egy meghatározott időpontban kellett ott lennünk, és hamarosan el kellett indulnunk, ha időben oda akartunk érni. Körbeálltunk, és az Urat kérve imádkoztunk, hogy vezessen és áldjon meg minket. Döntenünk kellett, és konszenzusra kellett jutnunk, mit tegyünk.
Nemcsak én voltam a sofőr, hanem az is, akit aznap délután a prédikáció megtartására is kijelöltek. Képzelhetitek, milyen nyugtalan voltam, mikor kikanyarodtam a parkolóból, hogy elinduljak a célállomásunk felé a nyugat-marylandi hegyvidéken át. Vezetés közben csendben imádkoztam: „Uram, mégis hogy leszek képes Igét hirdetni egy maximálisan őrzött férfibörtönben, amikor még soha nem prédikáltam korábban?”
Nem voltam biztos abban, hogy az Úr miként is fog válaszolni az imámra, de biztos voltam benne, hogy meghallgatott.

Charlene M. Wright