Az ima drága órája

„Az imádságban állhatatosak, éberek legyetek, hálaadással. Imádkozzatok egyúttal értünk is, hogy Isten nyissa meg nekünk az Ige ajtaját, hogy szólhassuk Krisztus titkát, amelyért fogoly vagyok.” (Kolossé 4:2–3)

Szeretem a kórust vezényelni a kápolnában. Szolgálatunk részeként férjemmel együtt eljárunk az idősek otthonába. Az egyik kedvenc énekem, amit a lakókkal énekelek, az „Ó, áldott óra, meghitt perc”, amelynek a szövegét egy vak ember, William Walford írta. Miután elénekeltem ezeket a gyönyörű sorokat, megkérdeztem őket, hogy töltöttek-e már valaha egy teljes órát imádságban. A legtöbben csak üres tekintettel meredtek rám. De az egyik idősebb férfi, John, aki kerekesszékben ült, lassan megerősítette, hogy igen, a fejével bólintva és egy elsuttogott „igen”-nel, ami megmelengette a szívemet.
Ahogy ez az ember tudja, a Jézussal külön töltött idő nagyon értékes és nagy megtiszteltetés. Mégis a legtöbben sietve végigrohanunk az imáinkon, hogy rátérhessünk a „fontosabb dolgokra”. Inkább Jakab apostolhoz kellene hasonlítanunk. Őt „tevetérdűként” ismerték, mert „gyakran találták térden állva, bocsánatért könyörögve az emberekért, úgyhogy a térdei megkeményedtek, mint a tevéé, amiatt, hogy állandóan behajlította őket Isten imádása és az emberekért való bocsánatkérés közben”.¹ Az apostol jól tudta, hogy sok időt kell imádkozással töltenie magáért és másokért.
Miközben a mindennapi feladatainkat végezzük, nem érezzük túl elfoglaltnak magunkat az imádkozáshoz? Az imádságnak kell életünk alapját képeznie ahhoz, hogy sikeresen végezhessük az Úr munkáját. Egyik kedvenc szerzőm így fogalmazott: „Isten népének most hatalmas közbenjárást kell végeznie segítséget kérve tőle. Minden hívő kiváltsága, hogy először az Úrral, majd pedig a menny szócsöveként másokkal is beszéljen. Ahhoz, hogy legyen mit továbbadnunk, naponta világosságot és áldást kell kapnunk.”²
A Szentlélek a szívedre helyezett valamit? Szánj ma időt arra, hogy imádkozz érte, és fedezd fel azt az erőt és őszinte örömöt, amit Isten szeretne adni. Végül is egy óra egyáltalán nem hosszú idő, ha az Úrral töltöd. Csak kérdezd meg Jakabot.

Karen M. Phillips

¹ Hégészipposz: Emlékiratok, V. köt.
² Ellen G. White, In: Review & Herald, 1910. december 8.