2024. július 2., kedd
Útjelző táblák
„Meglátogatta Isten az ő népét.” (Lukács 7:16)
Alföldön élsz? Vagy utaztál már olyan utakon, ahol táblák jelzik a potenciális veszélyforrásokat? Egyik nyáron az Oregonban és Coloradóban tett utazásunk során, miközben egy nyerges vontatóval mentünk, útmenti figyelmeztető táblákkal találkoztunk. Ezeket hegyvidéki területeken tették ki, és jelezték, hogy az út meredek és kanyargós lesz. Egy ponton az utak összeszűkültek, meredeken lejtve a messze lent húzódó, szélfútta partvidék irányába. Nem volt nehéz elképzelni, mi történhet, ha a fékeink meghibásodnak, és túl nagy sebességre gyorsulunk fel, hogy az úton maradjunk. Ez elgondolkodtatott az életemről.
Néha azon kapom magam, hogy a gyorsítósávban vagyok, és próbálok lépést tartani a tennivalóim és aggodalmaim listájával. Elvégre vannak dolgok, amiket meg kell tenni, és helyek, ahová el kell jutni! Hasznos, ha van egy kis önismeretünk, legalább annyira, hogy észrevegyük a közelgő végzet figyelmeztető jeleit, lelassítsunk, vagy rálépjünk a fékre. Csak ne túl erősen vagy hirtelen. Ez jó alkalom arra, hogy vegyünk néhány mély levegőt, és felülvizsgáljuk a prioritásainkat és a cselekedeteinket. Meg kell kérdeznem magamtól: Tényleg szükség van erre? Olyan nagyon fontos ez a határidő?
Hasznos, ha olyan szokásokat alakítunk ki, amelyek elősegítik az egészséget, és optimalizálják az energiaszintünket. Nem azért, hogy többet érjünk el, hanem azért, hogy segítsünk megteremteni a képességet arra, hogy felismerjük a problémás helyzetet, és rugalmasak legyünk a problémával való megbirkózáshoz. Nem tarthatjuk fenn nyaktörő sebegsség mellett az életet, és nem várhatjuk el, hogy
képesek legyünk élvezni is, és tudjuk értékelni a körülöttünk élőket. Egy reggel bölcs szavakkal találkoztam Lukács evangéliumában. Egyszerűen így szól: „Meglátogatta Isten az ő népét.” (Lukács 7:16) Ez téged és engem jelent. Nem nekünk kell megtennünk magunkban! Feltekinthetünk Megváltónkra, és nála minden szükségünkre segítséget találhatunk.
Ezekben a nyugtalan időkben, és általában az élet kihívásai közt úgy vélem, vigaszt nyújt a zsoltáríró intése: „Mikor félnem kellene is, én benned bízom.” (Zsoltárok 56:4) A Biblia sokat beszél a félelemről. Talán te is félsz. Lehet, hogy a félelem szót inkább felcserélnéd szorongásra, aggodalomra, fáradtságra vagy bármely más kifejezésre, hogy leírd, mit élsz át. Arra bátorítalak, hogy találj megnyugvást és vigasztalást azáltal, hogy ahhoz az egy Személyhez fordulsz, aki mindennél jobban szeret. Kapaszkodj belé! Hamarosan eljön a jobb idő!
Terri Gibson