Tanulság egy gyermektől

„És legyetek egymáshoz kedvesek, gyengédszívűek, egymásnak megbocsátva, amint Isten is megbocsátott nektek Krisztusért.” (Efezus 4:32)

Egyik reggel a fiam odajött hozzám, és azzal fejezte ki irántam érzett szeretetét, hogy nyomatékosan kijelentette, ő tizenkét óránál tovább nem is tudna élni nélkülem. Mivel nagyon szeretetteljes és szókimondó gyerek volt, már hozzászoktam, hogy gyakran fejezi ki szeretetét és csodálatát irántam. Bár a mostani szeretetmegnyilvánulásnak nem kellett volna meglepetésként érnie, ez alkalommal azon kaptam magam, hogy megkérdőjelezem szavainak és tetteinek őszinteségét, és megkérdezem tőle: „Ha annyira szükséged van rám, miért nem veszed föl a telefont, ha hívlak?!”
Nem voltam felkészülve a nagyon őszinte válaszára. A kisfiam szavai nagyon értékes leckét tanítottak, amit kénytelen vagyok megosztani veletek is.
Nate mély csalódottságot és szomorúságot árasztó arccal nézett rám, és azt mondta: „Anyu, már bocsánatot kértem tőled. Hogy emlékeztethetsz akkor a tegnap elkövetett bűneimre?”
Egy ideig csendben maradtam. Szelíd dorgálása váratlanul ért – de szükség volt rá. Gondolataim visszatértek az előző napra, amikor nagyon korán elmentem dolgozni, mielőtt ő felkelt volna, és késő este mentem haza. Mivel rosszul érintett, amiért nem tudtam vele időt tölteni, mielőtt elindultam, többször is felhívtam munkaidőben. Ő meg nem vette fel nekem.
Később aznap, amikor kifejeztem csalódottságomat, amiért nem tudtam vele beszélni az iskola előtt, még csalódottabb lettem, miután megtudtam, hogy azért nem vette fel a telefont, mert épp egy műsort nézett, és nem akarta, hogy megzavarjam. Bocsánatot kért, és elmondta, azt tervezte, visszahív, csakhogy elfelejtette.
Hányszor emlékszünk vissza olyan könnyen azokra a bűnökre, amelyeket ellenünk követtek el, különösen azok, akiket a legjobban szeretünk? Ártunk-e magunknak és másoknak azzal, hogy vissza-visszatérünk az elkövetett baklövésekhez? És küszködünk-e, hogy megbocsássunk magunknak, még akkor is, ha már Istenhez fordultunk bocsánatért? Ma emlékezzünk arra, hogy az Úr megbocsátja és eltörli bűneinket. Megígérte, hogy bűneinket a tenger mélyére veti (Mikeás 7:19). Nem kellene-e ugyanezt az udvariasságot, megbocsátást kiterjesztenünk az embertársainkra is?

Shana Cyr-Philbert