A maestro

„Tudod, ha leülök vagy ha fölkelek, messziről is érted gondolatomat.” (Zsoltárok 139:2)

A családommal kempingezni készültünk Dél-Oregonban, és siettem, hogy mindent előkészítsek, és időben elindulhassunk. Hosszúra nyúlik az út, de néha nem mindig jönnek össze a terveink, így sokára indultunk csak el. Aznap késő este bekanyarodtunk egy autópálya-pihenőbe. Mivel lakóautóval mentünk, simán behajtottunk a teherautók területére, és leparkoltunk néhány nagy nyerges vontató mellé.
Miközben a családomra vártam, hogy visszajöjjenek a kocsihoz, felfigyeltem egy tizenkilenc év körüli fiatal hölgyre, aki egy nagy teherautó felé sétált, majd gyorsan irányt váltott, és megindult felém. Bátortalanul megkérdezte, hogy a férjem tud-e valamit az autóelektronikáról. Elmagyarázta neki, hogy a pótkocsin lévő féklámpák és az irányjelző lámpák nem működnek. A férjem odament az autójához, amelynek a vonóhorgára egy kis, megpakolt utánfutó volt akasztva. Ekkorra már a fiúk is visszaértek hozzám, és mivel a férjem az autó alatt ellenőrizte az utánfutó csatlakozásait, volt alkalmam beszélgetni a lánnyal. Aggódott, hogy már besötétedett, és még el kellett jutnia a következő városba, egy órányira innen, ahol a családjánál akart éjszakázni, mielőtt továbbindulna. A férjem gyorsan megtalálta a problémát. Az autó és az utánfutó közötti csatlakozókat fordítva kötötték össze, és felajánlotta, hogy megjavítja. A lány megkérdezte tőlem: „Hogy jött rá?” Én mosolyogva elmagyaráztam, hogy a férjem autószerelő, és ő ebből él. Megkérdeztem, hogy mióta van már a parkolóban – és itt vált nyilvánvalóvá Isten ereje.
Csak tíz perce volt itt, és keresett valakit, aki segíthetne rajta. Arra gondolt, hogy talán egy kamionsofőr, mégis félt odamenni egy idegenhez. Imádkozott, hogy Isten vigyázzon rá, és vezesse oda a megfelelő személyhez. Ahogy az egyik teherautó-sofőr felé tartott, meglátta a férjemet, és arra gondolt, hogy mivel a családjával van, vele biztonságban lesz. Nos, az Úr minden bizonnyal a megfelelő személyhez vezette a lányt! Míg a férjem a következő órát azzal töltötte, hogy újra bekösse a vezetékeket, megtudtam tőle, hogy a kishölgy a Walla Walla Egyetemre tart – ugyanabba az adventista intézménybe, ahol a férjem is végzett. A városunk feletti hegyek lábánál lévő otthonából indult útnak. Azt is megtudtam, hogy ismerjük az apját, aki az adventista egyházterületünk lelkésze. Nevetnem kellett. Hát nem nagyszerű Isten?! Olyan pontosan elrendezte a dolgokat, beleértve a mi késéseinket is, hogy tökéletesen illeszkedjenek a tervébe, csak hogy biztonságban tudjon egy fiatal, egyetemre készülő lányt.

Terri Lutz