myBible logó myBible
Fiókom

2024. június 11., kedd

Magasba felemelve

„Mutasd meg nekem, hogy melyik úton járjak, mert hozzád emelem lelkemet!” (Zsoltárok 143:8)

A harminc évig tartó, nagy stresszel járó orvosi menedzser karrier után az első öt hónapot nehéznek találtam, míg alkalmazkodtam a nyugdíjba vonuláshoz. Nem voltam hozzászokva, hogy a könnyedség feneketlen mélységébe csöppenjek bele. Mentálisan és fizikailag is megváltoztam, és ez nagyon kellemetlen érzés volt. Az elmém vágyott arra az információmennyiségre, amelyet korábban nap mint nap fel kellett dolgoznia. Hűha, erre soha nem is számítottam – de rájöttem, hogy ez tényleg sokaknál valós, akik nyugdíjba vonulnak, és hirtelen észreveszik, hogy megváltozott a rutinjuk.
Sokat imádkoztam ezt követően. Az alkalmazkodási folyamat miatt frusztráltnak éreztem magam, és gyászoltam, igen, elgyászoltam a változásokat. Aztán egy késő júniusi estén mindent átadtam Istennek. Mindent bizony, mert nem tartottam vissza semmit. Volt egy szívhez szóló beszélgetésünk. És jó volt. Utána békésen elaludtam. Másnap reggel visszatért az étvágyam, és képes voltam kellemes várakozással enni, ahelyett, hogy csak saját életben tartásomért tömtem volna magamba az ételt. Békére leltem, ami megkönnyítette a terhemet.
Átadtam neki az időmet, művészi céljaimat, egészségügyi törekvéseimet és orvos-misszionáriusi képzésemet. Neki! Aki azt mondja: „Nem hagylak el, sem el nem távozom tőled.” (Zsidók 13:5) Elhatároztam, hogy most már csak előre tekintek arra az ajándékra, amit a nyugdíjba vonulással kaptam, mert az biztosan Isten ideje, terve, módja szerint és sürgősen történt.
Végül letettem a korábbi karrierem emlékeit tartalmazó batyut: minden felelősséget, státuszt, szervezőkészséget, ami az iroda zökkenőmentes működését biztosította. Mindazzal a segítséggel együtt, amit a gondjaimra bízottaknak adhattam, a kiváltsággal, hogy imádkozhattam értük személyes vagy munkahelyi problémáiknál. Bizonyos értelemben ez tényleg egy életre szóló szolgálat volt. És most ennek vége. De vajon nem Isten hozta-e el ezt a nyugdíjazást?
Másnap a reggeli áhítatomban valami ilyesmi állt: Pihenj meg Istennél. Az utad meredek és rögös volt, az előtted álló út pedig bizonytalan lehet, de ne nézz se hátra, se előre, hanem csak rám. Hűha! Oké, Uram, én itt vagyok veled! Most már minden nap jobb. Az elme és a test is megújul. A kreativitás kivirágzik, a lelki és egészségügyi dolgok az új „vállalkozásaim”. Az új időbeosztásom az övé, és az Úr örömében örvendezem!

Victoria M. Shewbrooks

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.