Az imakérés

„Válaszolni fogok nekik, mielőtt még hívnának engem. Míg ők még csak beszélnek a szükségleteikről, én már előremegyek, és válaszolok az imáikra!” (Ézsaiás 65:24, az angol NLT-fordítás alapján)

Hiszek az ima erejében. Anyukám imaharcosként élt, és volt egy táblája az imakéréseinek, amikért hűségesen imádkozott. Én is szívesen megosztom a kéréseimet a családommal, a gyülekezeti tagokkal, a barátaimmal és a munkatársaimmal. És ők is elmondják nekem. Hatalmas bizonyság látni, ahogy Isten válaszol, és lépéseket tesz az ő gyermekeiért.
Mostanában olyan feszítő helyzetet éltem meg, hogy egy mormota rombolni kezdett a parkosított kertemben és a verandámon. Ez elég sok stresszel járt, és rengeteg pénzembe került. Sokat imádkoztam, és kértem az Urat, hogy segítsen meg ebben a helyzetben. Miután a csapda fel lett állítva (éppen a függetlenség napján), állandóan azért könyörögtem, hogy az Úr engedje meg időben elkapni. Néhány nap telt el, és még mindig nem volt meg a mormota, szóval salátát raktam le a csapda mellé, hogy lássam, még itt van-e, és csak egyszerűen elkerüli a csapdát. Igen, nyilván megette az egészet, de szabad maradt.
Miután sikertelenül eltelt egy hét, arrébb pakoltam a ketrecet, és friss almát helyeztem bele. Másnap hazaérve azt láttam, hogy az összes alma eltűnt belőle, és persze a mormota még mindig nincs benne! Kiderült, hogy a csapda volt rossz. Felhívtam a csapdázót, hogy jöjjön, és tegyen ki egy új csapdát. Általában nagyon figyelmes és gyors, de ezúttal úgy tűnt, hogy a csapdázónak más prioritásai voltak. Egyre idegesebb és morcosabb lettem, ezért úgy döntöttem, hogy valaki mást hívok ki. Ő azonnal jött, és új csapdát állított fel.
Továbbra is imádkoztam, hogy hamarosan kapjuk már el a mormotát. Másnap hazajöttem, és láttam, hogy az unokatestvére, egy mókus, esett bele a csapdába. Miután kiszabadult, folytattam az imákat. Pár nappal később észrevettem, hogy a ketrecen kívül maradt gyümölcsök közül egyet sem evett meg a mormota. Ekkor néhány téglát raktam a lyuk fölé. Miután pár nap múlva a téglák még mindig zavartalanul és a helyükön maradtak, arra a következtetésre jutottam, hogy a mormota már máshova vonult, és nyugodtan megjavíttathatom és rögzíttethetem a tornác lépcsőjét, ahogy a szerkezeti elemek többi részét is.
Én meg végig azért imádkoztam, hogy kapjuk el a mormotát. De egyszer sem kértem az Urat, hogy vigye el a mormotát, és Ő mégis úgy döntött, hogy ekként felel az imámra. Most azért imádkozom, hogy az ő akarata legyen meg az életemben, és bárhogy is látja majd jónak a választ, tudom, hogy teljesen rábízhatom magam.

Angele Peterson