Az Úrra várva

„De akik az Úrban bíznak, azoknak ereje megújul; szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el.” (Ézsaiás 40:31)

Rendkívül élveztem kozmopolita gyermekkoromat a nagy vallási sokszínűséggel. Anglikánnak születtem, majd megkereszteltek, és konfirmáltam; egy kis faluban éltem, ahol a legtöbben rokonok voltunk, és a falunak mind a négy templomába eljártam. Szombatonként mi, gyerekek elkísértük Maggie dédnagynéninket a hetednapi adventista gyülekezetbe. Látogatásainkat inkább a kíváncsiság motiválta, mint a vallásos buzgalom, és amikor rájöttünk, hogy az istentisztelet végén jutalomfalatot adnak, jobban érdekeltek minket a Jardine pékségből származó kalácsok, mint maga az istentisztelet. Most több mint hatvan évvel később még mindig emlékszem azokra a finomságokra, amiktől piros lett az ujjunk és a nyelvünk.
Vasárnap az anglikán templomba mentünk. Az istentisztelet után csatlakoztunk a barátainkhoz és rokonainkhoz a Zarándokszentség Egyházában. Amikor meg különleges programokkal készültek a Morva Egyházban, ott versmondással és kórusszolgálatokkal vettünk részt. A nyári szünetben a zarándokszentség szünidei bibliaiskolájába jártunk.
Az összetett vallási hátterem miatt számos kóruséneket és himnuszt tanultam meg, amelyek közül néhányat még ma is énekelek. Az egyik ilyen ének Ézsaiás 40:31-re épít. Mit jelent tehát „várni az Úrra”? Azt jelenti, hogy átadjuk az életünket Istennek, és hagyjuk, hogy Ő irányítsa az utunkat. Azt jelenti, hogy a gondjainkat, aggodalmainkat és problémáinkat rábízzuk az Úrra, és hagyjuk, hogy Ő oldja meg helyettünk.
Egyik nyáron a kertben dolgoztam, és kinyitottam az oldalkaput, hogy levágjak egy invazív bokrot. Miután már jó párszor oda-vissza jártam a talicskával, hogy kihordjam a lemetszett ágakat, akkor vettem észre, hogy már nincs a kezemben a kulcstartóm. Nem volt a nadrágzsebemben, sem a házban. Megindultam visszafelé, és így imádkoztam: „Drága Jézusom, te tudod, hol vannak a kulcsok. Kérlek, segíts, hogy megtaláljam őket!”
Elsétáltam az összes helyre, ahol ágakat nyesegettem le, és továbbmentem a komposzthalomhoz, ahová a gallyakat kidobtam. Ott feküdt a földön a kis kulcscsomó. Jézus odairányított hozzá. Csak három kulcs volt rajta, de Ő tudta, hogy fontosak, és megígérte, hogy minden eshetőségben – kicsiben és nagyban – segíteni fog. És segített is.
Testvérek, tanuljuk meg, hogy az erő megszerzésének titka az Úrra való várakozás.

Valerie Knowles Combie