2024. május 27., hétfő
Hagyd, hogy Isten emlékeztessen
„Ne emlékezzetek a régiekről, ne gondolkodjatok a korábbi dolgokról! Íme, én újat cselekszem. Most készül, hát nem tudjátok még? Igen, utat készítek a pusztában, és folyóvizeket fakasztok a kietlenben.” (Ézsaiás 43:18–19)
Egy csendes reggelen, amikor csak a szél zúgását hallottam, a szívem kapcsolatba lépett a Mindenhatóval, és minden készen állt arra, hogy elmondjam az Úrnak: „Itt vagyok, szólj hozzám, a te lányod hallgat téged!” Ott térdeltem Isten jelenlétében, és úgy döntöttem, hogy egy szót se szólok az Úr előtt. Inkább odamentem hozzá, hogy Ő beszélhessen hozzám. Végül is Ő már ismerte az aggodalmaimat, szorongásaimat, így nem volt szükség elmondani, hogy is érzek.
Elhatároztam, hogy csendben hallgatom Istenemet. És Ő valóban szólt hozzám. Emlékeztetett a kegyelmes tetteire, arra, hogy már hányszor nyitott utat a sivatagban, és hányszor formált patakokat a szárazföldön. Újra elmondta nekem mindazokat a nehéz helyzeteket, amelyekkel eddig is sikeresen megküzdöttem a múltban. Micsoda csodálatos élmény! Hogyan is felejthetném el? Hogy ne tudnék
erről másoknak is mesélni?
Az Istennel való utazásunk során sokszor túl gyorsan mondjuk el az Úrnak anélkül a gondolatainkat, hogy teret adnánk neki, hogy beszéljen hozzánk. Igéje azt mondja: „Csendesedjetek el, és ismerjétek el, hogy én vagyok az Isten!” (Zsoltárok 46:10)
Isten szeret megjelenni a lélek csendjében. Amikor csendben vagyunk, akkor tud megnyilvánulni hatalmának nagysága. Adjuk meg a lehetőséget, hogy felidézze bennünk azokat a szép emlékeket, amikor Ő munkálkodott értünk. Azokat az alkalmakat, mikor megerősödtünk, mikor átvitt a nehézségek hegyein, mikor megújult sasokként repültünk tele erővel és lendülettel.
Öntsd ki a szíved előtte, és csendesedj el. Sírd ki magad, ha kell, de maradj ott várva rá, és engedd meg, hogy a Szentlélek hangtalan sóhajtásként vigye szomorúságodat az Atya elé, és biztosíthatlak, hogy Ő beszélni fog hozzád. Jeremiás arra emlékeztet bennünket, hogy „jó az Úr azokhoz, akik benne remélnek, a lélekhez, amely keresi Őt. Jó csöndesen várni az Úr szabadítására” (Jeremiás siralmai 3:25–26).
Isten segítsen, hogy csöndben maradjunk a jelenlétében, hogy kinyilatkoztathassa hatalmát az életünkben!
Teresa Dixon