2024. május 25., szombat
Halkítsd le a körülményeket, és kapcsold fel a fényt!
„Halld, népem, hadd szóljak!... Isten vagyok én, a te Istened.” (Zsoltárok 50:7)
A mindennapokban gyakran van szükségünk Isten véleményére, különösen akkor, amikor fontos döntéseket kell meghoznunk. Nem mindig könnyű megkülönböztetni Isten hangját a körülöttünk lévő sok más hangos zaj között, és gyakran kérdezhetjük: „Hogy ismerhetem meg az ő akaratát?” A Jézussal való járás minden nap magában foglalja az ő útjainak követését – de hogy ismerhetjük meg az ő útját anélkül, hogy kételkednénk benne?
Nekünk fontos kihívást jelent az új iskola kiválasztása a gyerekeink számára. Olyan, amely minden szülőt arra késztet, hogy megismerje Isten döntését. Mivel mi egy teljesen új lakóövezetbe költöztünk, új iskolát kellett találnunk a fiainknak. A legkisebb épp akkor fejezte be az általános iskolát, a legidősebb pedig a középiskola utolsó évét taposta. A városban, ahova költöztünk, volt egy adventista iskola, ami nemcsak az első választásunk volt, hanem a legjobb döntés is egy jó keresztény oktatáshoz. Sajnos a legidősebb fiunk számára már nem voltak szabad osztályok, ami azt jelentette, hogy másik iskolát kellett keresnünk neki, ahová járhatott.
Az jelentette a kihívást, hogy a két iskola egymással ellentétes irányban feküdt, és messze volt egymástól, ami lehetetlenné tette, hogy a fiúk együtt járjanak iskolába. Az, hogy egy új országba költöztünk, ahol még meg kellett tanulnunk a nyelvet is, gyakorlatilag ellehetetlenítette, hogy a gyerekeket minden reggel külön iskolába vigyük. Szinte fel sem merült, hogy a kisebbik fiunkat kivegyük az adventista iskolából, de aztán nem láttunk más megoldást.
Térden állva, imádkozva kerestünk válaszokat, és különleges vezetést kértünk Istentől. Úgy döntöttünk, hogy böjtölünk és imádkozunk a megoldásért. A másnap reggeli áhítatunkban a következő igevers szerepelt: „Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól.” (János 17:15) A „világban” lenni nem mindig a mi választásunk, de ha Isten megóvja gyerekeinket a gonosztól, akkor mindig biztonságban lesznek: bárhol is legyenek! Ez minden, amit kérhettünk.
Néha bonyolult módon próbáljuk megtalálni Isten akaratát, miközben az ő Igéje mindig kéznél van, és olyan könnyen követhető. „Igéd mécses a lábam előtt, és ösvényem világossága.” (Zsoltárok 119:105) Halkítsuk le a körülöttünk lévő összes zavaró tényezőt, és kapcsoljuk fel Igéjének a fényét, hogy átvezessen bennünket az ismeretlen sötétségen. Annyira hálás vagyok a reggeli áhítatunk verséért, hogy a szívünkhöz szólt, és utat mutatott!
Elida Oncea