2024. május 24., péntek
Rejtsd Isten Igéjét a szívedbe
„Igéd mécses a lábam előtt, és ösvényem világossága.” (Zsoltárok 119:105)
Néhány évvel ezelőtt a lelkipásztorunk Jézus keresztre feszítéséről prédikált. Az igehirdetés végén azt javasolta, hogy minden reggel olvassuk el Máté evangéliuma 27. fejezetét. Arra gondoltam, milyen csodálatos ötlet, és elhatároztam, hogy pontosan így fogok tenni.
Nem sokkal azután, hogy elkezdtem Máté 27-et beépíteni a reggeli áhítatomba, a cserkészek vezették a gyülekezeti szolgálatot. Úgy készültek a közelgő cserkésztáborozásra, hogy több egész fejezetet memorizáltak a Bibliából, és keményen tanultak, hogy minden kérdésre válaszolni tudjanak ezekkel a fejezetekkel kapcsolatban. Le voltam nyűgözve tőlük. Ők még csak gyerekek! – gondoltam. Kíváncsi voltam, vajon én is képes lennék-e ugyanerre. Már másnap reggel elkezdtem bemagolni Máté 27. fejezetét. Képzeljétek, mi történt! Időbe telt, de sikerült!
Miután megtanultam, el kellett döntenem, melyik fejezet legyen a soron következő. A szombatiskolai tanítónk említette, hogy a kedvenc fejezete a Bibliából a 18. zsoltár, így azt a részt kezdtem el megtanulni. Bár érdekes volt, egy idő után rájöttem, hogy nem ez az én kedvenc fejezetem. Úgy döntöttem, hogy az 51. zsoltárt fogom memorizálni, amely a kedvenc versemet, Zsoltárok 51:10-et tartalmazza. Ismét eltartott egy darabig, de sikerült.
Ezután összeállítottam egy listát azokról a fejezetekről, amelyekről úgy gondoltam, hogy a legfontosabbak számomra, hogy megtanuljam őket. Noha ismertem a hármas angyali üzenetet, de ezt a részt nem tudtam volna felmondani, így Jelenések könyve 14. fejezete következett. Aztán a boldogmondások jöttek, majd további zsoltárok, egy-egy fejezet Lukács evangéliumából, római, a filippi és a kolosséi levélből. Ezután még pár zsoltárt, az 1Korinthusi levelet memorizáltam, és néhány más tételt a listámról.
Micsoda öröm volt mindazt elmondani, amit megjegyeztem: szinte minden nap. Minden reggel, mielőtt elindulok, kérem Istent, hogy adjon bölcsességet, és segítsen emlékezni a különleges fejezeteimre.
Ha érdekel a Szentírás megismerése, arra bátorítalak, hogy holnap kezdd el Máté 27. fejezetével, majd készíts egy listát a saját kedvenc részeidről, és fogj hozzá. Ne csüggedj, ha ez tovább tart, mint vártad. Ne add fel. Én egy nyolcvankét éves nő vagyok, és élvezem, hogy minden reggel, amikor előkészülök a napomra, azon munkálkodom, hogy megjegyezzem és elmondjam Isten Igéjét. Mire végzek, felfrissülök, és érzem, hogy Megváltóm is velem jön a nap folyamán.
Avonda White-Kraus