Zárt ajtók mögött

„Minden gondotokat őrá vessétek, mert neki gondja van rátok.” (1Péter 5:7)

Sssssz! Zörgés. Majd csend. Mivel érdemeltem ki, hogy bezárjanak ebbe a szobába, ahol rács van az ablakon, és nem látok ki? Nem értettem, miért bánnak így velem. Félelem és rettegés fogott el, mikor rájöttem, hogy ki vagyok szolgáltatva nekik.
Vidéken nőttem fel. Nem szerettem a városi életet, és csak négy évig éltem ott, ami elég volt ahhoz, hogy elvégezzem a szakápolói képzést. Ez alatt az idő alatt súlyos depressziótól szenvedtem, és elektrosokk-terápiára volt szükségem. Felépülésem után rájöttem, hogy segítségre van szükségem. Bár akkor még nem vettem észre, a Szentlélek már dolgozott a szívemben. Kutatni kezdtem különböző hitformák és gyakorlatok után, beleértve a transzcendentális meditációt is.
Egy új-zélandi munkaszüneti napon tovább imádkoztam, és kértem Istent, hogy mutassa meg az ő igaz egyházát – ha van ilyen. Minden alkalommal, mikor új imaházba léptem be, kértem, hogy őrizzen meg a megtévesztéstől. Olyan gyülekezetet kerestem, ahol az alámerítéses keresztséget gyakorolják. Azért biztos volt még más is, amiben hinniük kellett, de meg nem mondtam volna, hogy miben. Kilenc hónap után csalódottan hazahajóztam Ausztráliába, és elmeséltem a tapasztalataimat az idős szomszédaimnak, akik az évek során kedvesek voltak hozzám. Régebben a birtokuk közelében lévő ösvényeken lovagoltam. Ők azt javasolták, hogy nézzem meg a Hetednapi Adventista Egyházat, mivel a legtöbb másikat már végigjártam. Ez megdöbbentett! Azt hittem, hogy ez egy szekta, mely szombatonként szokott összegyűlni. Megkérdeztem, hogy alámerítéssel keresztelnek- e. Igen, így van! Egyre fokozódott az érdeklődésem. Megkérdeztem, hogy elmehetnék-e velük a következő héten imaházba, és elintézték, hogy a férjezett lányuk elvigyen. Már az első szombaton tudtam, hogy ez az az egyház, amit kerestem, és már aznap leckéket is kértem a lelkésztől.
Sok év telt el azóta, hogy kórházba kerültem, ahol 1-es típusú bipoláris zavar miatt bezárva kezeltek. A felügyelt gyógyszer az egyetlen hosszú távú segítség, és mivel most már rendszeresen szedem, szinte normális életet élek. Nyugdíjba vonulásom után klinikai lelkipásztornak tanultam, és öt évig önkéntes kórházi lelkészként dolgoztam az egyházterületünkön.
Életemet az Úr védelmező, vigyázó gondoskodásának és hűségének köszönhetem minden nehézség közepette. Hetvennégy évesen már kétségkívül tudom, hogy Istennél minden lehetséges!

Margaret Ann Major