A befogadó szív

„Ha azért ti gonosz létetekre tudtok fiaitoknak jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ad a ti mennyei Atyátok jókat azoknak, akik kérnek tőle?” (Máté 7:11)

Ti miért jártok gyülekezetbe? És ha nem, miért nem jártok? A Covid–19 utáni világunkban sok egyházi vezető számára kihívást jelent a tagok bátorítása, hogy térjenek vissza a személyes jelenlétű istentiszteletre. Pál arra emlékeztet, hogy ne hagyjuk el „az összejöveteleinket, ahogyan szokásuk némelyeknek, hanem intve egymást, annyival inkább, mivel látjátok, hogy közeledik az a nap” (Zsidók 10:25). Sokan hallottuk már ezt az igeverset idézni, de miért tartotta szükségesnek az apostol leírni, és miért kellene hetente egyszer, kétszer vagy többször is elmennünk a gyülekezetbe istentiszteletre?
„Ha a keresztények jobban összekapcsolódnának egymással, ha Isten szeretetéről és a megváltás csodálatos igazságairól beszélgetnének, akkor saját szívük is megelevenedne, és egymást is felüdítenék.”¹ Ellen G. White ezekkel a szavakkal emlékeztet bennünket, hogy miért olyan fontos az egyházi családként való közös istentisztelet: a közösség, a Biblia igazságainak erősítése, a mi szívünk és mások felüdítése az egyházban.
A gyülekezetbe járás lehetővé teszi számunkra, hogy többet tudjunk meg Istenről és arról, hogy miben hiszünk, amikor a szombatiskola idején megosztjuk egymással a gondolatainkat. Azért jövünk, hogy az istentiszteleti szónok által az Úrtól jövő Igét halljunk, amely bátorít és lelki erőt ad szembenézni az új héttel. Még sok mindent lehetne felsorolni, de szeretném, ha megértenénk, hogy olyan áldások vannak a közös istentiszteleten, amelyeket nem kapunk meg, ha a közös istentisztelet idején elkülönülünk Isten családjától.
Atyánk kész megadni a mindennapi élethez szükséges „jó ajándékokat”, de nekünk kell befogadásra kész szívvel eljönnünk. Pál felszólít, hogy „hitben járjunk, ne látásban” (2Korinthus 5:7). A földről a mennybe vivő út a hit útja, mert sokszor nem látjuk át, merre vezet Isten. De ahogy együtt imádkozunk, megosztjuk a bizonyságtételeinket a menny jóságáról, Ő bátorsággal és erővel áld meg bennünket, ahogy egyre előrébb törünk a hazafelé vezető úton.
Arra bátorítalak, kedves nővérem, ha már egy ideje nem voltál imaházban, indulj neki, és most szombaton keresd fel a gyülekezetedet, hogy élvezhesd az áldások kiáradását, amit ott tartogat számodra a jó Atya. Nem fogod megbánni!

Heather-Dawn Small

¹ Ellen G. White: The Faith I Live By, 246. o.