Elfogadva

„Szeretetében előre elhatározta, hogy fiaivá fogad minket Jézus Krisztus által, akaratának tetszése szerint.” (Efezus 1:5)

Az egyik nyári táborban egy jó barátom incselkedve rákérdezett: „Neked miért nem lesz még egy gyereked?”
Azt válaszoltam: „Nem is tudom! Már volt egy, és te azt gondolod, hogy lehetne még egy. Akkor ha találsz valahol egyet, kérlek, szólj nekem.” Erre mindketten elnevettük magunkat, és ejtettük is a témát.
Néhány hónappal később felhívott, és megkérdezte, hogy tényleg szeretnék-e egy újabb babát. Azt mondtam: „Igen, de hadd beszéljek erről a férjemmel, és majd visszahívlak.” Később felhívtam, és megerősítettem a vágyunkat. Többen is előttünk voltak az örökbefogadói listán, de azt mondta, hogy szólni fog, ha mégis visszalépnének. Azt gondoltam magamban: „Hát azt hiszem, ezt elfelejthetem!”
Nem sokkal később a barátom visszahívott, és közölte, hogy a lista élére kerültünk! Nagyon örültünk neki. Októberben megszületett a gyönyörű kisfiú – és most már két pici fiunk is volt.
A hazafelé vezető úton a kisbabánkkal az erős érzelmek hatására elsírtam magam, mikor arra az anyára gondoltam, aki lemondott a gyerekéről. Elhatároztam, hogy két anya szeretetét adom majd a babának.
Évek jöttek, évek mentek. Fiunknak már korán elmondtuk, hogy ő különleges, és mivel az édesanyja nem tud róla gondoskodni, ezért érkezett hozzánk. A kilencedik születésnapján, miközben a tortáját csináltuk, azt mondta nekem: „Vajon a másik anyukám tudja még, hogy ma van a szülinapom?” Biztosítottam arról, hogy szerintem igen. (Később megtudtuk, hogy a kisfiú születésnapja volt az anya évének legrosszabb napja.)
Azt mondtuk a fiunknak, hogy ha valaha is meg akarja találni a szülőanyját, mi segítünk neki ebben. Egy nap felhívott, amikor már főiskolás volt, és azt mondta, hogy készen áll rá. Felvettük a kapcsolatot a barátommal, ő telefonálgatott párat, és igen, megtudtuk, hogy az anya örömmel találkozna vele.
Hetekbe telt, mire a fiunk összeszedte a bátorságát, hogy megeressze ezt a különleges hívást. Amikor megtette, a szülőanyja nagyon örült annak, hogy hall felőle. Csak röviden: évek teltek el, és jó kapcsolat alakult ki közöttük. Amikor találkoztunk vele, felmelegedett a szívünk, mivel megköszönte, hogy vele is megosztottuk a fiát.
Barátaim, Jézus mindannyiunkat örökbe fogadott, és egy nap majd szemtől szemben találkozhatunk vele, és megköszönhetjük neki mindazt, amit értünk tett.

Marybeth Gessele