myBible logó myBible
Fiókom

2024. május 6., hétfő

Élő emlékművek

„Ő így szólt: Arcom menjen-e veletek, hogy megnyugtassalak?” (2Mózes 33:14)

Ahogy ma reggel Józsué negyedik fejezetét olvastam, csodálatos emlékeket idézett fel Isten fenséges szeretetéről, védelméről és vezetéséről életem utóbbi pár évéből. Tudtam azonosulni az emlékkövekkel, amikről Isten arra utasította Józsuét, hogy a Jordán közepéről szedje ki. Józsuét választotta az Úr, hogy népét az ígéret földjére bevezesse. Negyvenévnyi pusztai vándorlás után a nép most már ott állt, hogy belépjen az először Ábrámnak megígért földre. De újabb akadály tornyosult eléjük: a Jordán folyó, amelyről Józsué azt írja, hogy „túláradt a medrén” (Józsué 3:15). Ehhez csodára volt szükségük.
Kaptál már Istentől világos jelzést, hogy menj előre, de csak leküzdhetetlen akadályokkal szembesültél? Emlékszem, amikor az Úr világossá tette, hogy fel kell adnom a munkámat. Nem szívesen hagytam ott, mert jól jövedelmezett. Elhatároztam, hogy böjtölni fogok, és útmutatásért imádkozom. Három egymást követő napi böjt és ima után egyértelművé vált, hogy Isten az Egyesült Államokba vezet. De több kihívás is volt. Kihívások, amelyek közé tartozott a pénzhiány, valamint hogy nem tudtam munkát vagy lakhatást találni már az érkezésem előtt. A munkám egyik követelménye az volt, hogy hosszabb felmondási idővel kell számolnom, különben elveszítem a fel nem használt juttatásokat és a fizetésemet. Aggódva nyújtottam be a felmondásomat, hogy vajon eleget tudok-e tenni a követelményeknek A félelem hatalmába kerítette a testemet, a kétségbeesés és az aggódás szorongó hullámai gúzsba kötötték az elmémet. Mi van, ha felmondok, és a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy elterveztem?
Ahogy egyre közeledett az indulás napja, még mindig jelen voltak az akadályok. Hozzáfűztem a lemondásomhoz, hogy „engedélyezzék, hogy folytathassam a munkámat, és megtarthassam a pozíciómat, ha a dolgok nem a terveim szerint alakulnak”. Visszatekintve jól látom Isten türelmét, még akkor is, mikor próbára tette a hitemet. Egyre erőteljesebben könyörögtem, és a hitem megerősödött. A menny megragadta a jobb kezemet az ő igazságos jobbjával, és átvezetett az akadályok Jordánján.
Ma már egész gyűjteményem van „emlékkövekből” – vagyis Isten csodás beavatkozásairól, különösen életem nehéz időszakaiban. Visszatekintve eszembe jut, hogy van egy személyes és hatalmas Istenem, aki a legintimebb szükségleteimmel is törődik. Neked vannak olyan emlékköveid, amelyeket újra fel kéne eleveníteni? Emlékeztessenek csak arra az Istenre, aki érted él!

Tamar Boswell

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.