myBible logó myBible
Fiókom

2024. április 30., kedd

Jézus kiáll érted

„Erre felkelt, megdorgálta a szelet, majd azt mondta a tengernek: Hallgass, némulj el! És elállt a szél, és nagy csendesség lett.” (Márk 4:39, NKJV)

Egy viharos szombaton az imaházból hazaérve semmit nem terveztem délután. Általában vagy ott maradok a közös étkezésre, vendégeket hívok magamhoz ebédre, meglátogatom a barátaimat, vagy elmegyek sétálni. De ezen a bizonyos szombaton nem volt semmi tervem.
Miután hazaértünk, megebédeltünk, felhívtam egy gyülekezeti barátomat, és úgy döntöttem, hogy elolvasom a magazinomat (az Adventist Frontier Missiont), amely a hét elején érkezett. Már egy kis olvasás után elnehezült a szemem, ezért úgy döntöttem, hogy szundítok egy kicsit. Néhány órával később felébredtem, amikor a férjem hazaért egy megbízásból. Mondanom se kell, hogy a tervezettnél hosszabb alvás miatt nem tudtam elaludni, mikor lefeküdtem éjszakára.
Csak forgolódtam órákon át. Vajon ti is átéltétek már azokat az éjjeleket, amikor a Sátán túlórázik, hogy megpróbáljon elbátortalanítani benneteket és kibillenteni a béketűrésetekből? Végül elegem lett a gyötrő gondolataiból, és úgy döntöttem, felkelek, és folytatom a lap olvasását. Találtam is egy cikket, amelynek a címe: Jézus áll, és tökéletesen jellemezte a helyzetemet. Leírta, hogy a tanítványok heves viharral küzdöttek a Galileai-tengeren, miközben az Üdvözítő mélyen aludt. A cikk a továbbiakban megemlített másokat is Isten Igéjében, akik szintén sötét éjszakákkal néztek szembe: Józsefet, Jóbot, Dánielt és Illést. A szerző arra bátorította a nehéz helyzetekkel szembesülő olvasókat, hogy képzeljük el Krisztust, amint ott áll velünk a csónakban, és emlékezzünk vissza a parancsára a viharban: „Békesség, nyugalom”.
Ezek a szavak annyira mélyen érintettek, hogy kontrollálatlanul elsírtam magam. Elképzeltem, ahogy az én Istenem és Megváltóm feláll, és megparancsolja a láthatatlan gonosznak, hogy hagyja abba a lánya zaklatását. Térdre esve megköszöntem neki a kegyelmét és a szeretetét. A békesség érzésével felkelve, amelyet csak Ő adhat, mentem vissza az ágyba, és az éjszaka hátralévő részében már mélyen aludtam. Az új napot dicsőítő énekekkel indítottam, a Mentsváram énnékem az Úr, illetve az I Need Thee Every Hour és a Standing on the Promises című dalokat énekelgetve.
Hölgyeim, dicsérjük Istent! Nem számít, milyen viharokkal nézünk szembe, milyen elkeserítő gondolatok gyötörnek, vagy milyen sötét az éjszaka – Jézus mindig itt áll mellettünk. Ő készen áll arra, hogy lecsendesítse a vihart, és a béke szavait szólja a szívünkhöz és az elménkhez. Dicsértessék az Úr!

Kathy Hull

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.