myBible logó myBible
Fiókom

2024. április 27., szombat

Isten jóságának bemutatása

„Akkor azt mondta a király: Maradt-e még valaki Saul háza népe közül, hogy Isten irgalmassága szerint cselekedjem vele? Cíbá így felelt a királynak: Van még Jónátánnak egy fia, aki mind a két lábára sánta.” (2Sámuel 9:3)

A főiskola alatt kutatóasszisztensként dolgoztam. A munkám része volt a reményteljes hallgatók felvételi vizsgáinak felügyelete is. Fel kellett vennem a vizsgadolgozatokat, ki kellett osztanom a hallgatóknak, össze kellett gyűjtenem a megírt dolgozatokat, és vissza kellett vinnem a központi irodába. A vizsgák többsége a hetedik emeleten található tantermekben zajlott, egy lift nélküli épületben. A lábam mozgássérült – hogy tudnám ezt valaha is megoldani?
Amikor elmentem a vizsgafeladatokért, az igazgató, akivel még soha nem találkoztam, közölte, hogy a vizsgát az egyik első emeleti tanterembe osztotta be. Ez volt az egyetlen terem az első emeleten!
Aztán öt évvel ezelőtt csatlakoztam egy izraeli túrához. Mindig is el akartam menni rá, de addig nem volt rá lehetőségem. A napi menetrendek elég szorosak voltak. Már mindenki alig várta, hogy lássa a megelevenedett Bibliát: a galileai parttól a hegytetőkig, beleértve a barlangokat, alagutakat, falakat és sziklákat is, amelyek közöttük vannak.
Még mindig emlékszem, milyen rémálom volt Ezékiás alagútján átmenni. Mindenki már messze előttem ment, engem pedig hátrahagytak a sötétben. Már nem volt visszaút. Annyira féltem. Segítséget kerestem. Ekkor egy hangot hallottam meg a hátam mögül. Valamiért valaki a csoportunkból távolabb lemaradt tőlünk. Azt mondta: „Megfogom a kezed, és elkísérlek az alagút kijáratáig, ha szeretnéd.” Mondanom se kell, hogy hálásan fogtam meg a felajánlott kezet, miközben könnyek csorogtak le az arcomon.
Koreában április 20-a a mozgássérültek napja, míg Észak-Amerikában április 27-e a különleges szükséglettel élők szombatja. Keressük, hogyan tudjuk támogatni és bátorítani a fogyatékkal élőket. Ez csupán annyi is lehet, mint felajánlani, hogy megfogjuk a másik kezét, amikor egy kihívásokkal teli időszakon megy át. Higgyétek el: a kedvességetek a világon mindent megváltoztat annak, aki keményen próbál bátor lenni.

Kyung Ja (Lily) Cho

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.