2024. április 25., csütörtök
A kedvesség áldásai
„A vendégszeretetről meg ne feledkezzetek, mert ezáltal egyesek – tudtukon kívül – angyalokat vendégeltek meg.” (Zsidók 13:2)
Gyerekként nem is gondoltam, hogy nekünk szegény családunk lenne. Nem emlékszem, hogy valaha is étel nélkül maradtam volna. Mindig szép ruháink voltak, mivel anya rendkívül tehetséges szabó volt, és soha nem kellett szabásmintát használnia a ruháink megtervezéséhez. Apa földet művelt, és elég ennivalónk volt, hogy megosszuk a szomszédokkal és a családtagokkal. Dédnagyapánk birtoka a legnagyobbak közé tartozott a térségben. De amikor mi bevándoroltunk, itt már nem tudtunk gyümölcsöt szedni a fákról, ahogy korábban megszoktuk. Most már súlyra vettük a gyümölcsöt. Bár anyának most már házon kívül kellett dolgoznia, nem változtatott a kedvesség gyakorlásán. Mindig volt hely még egy embernek az asztalunknál.
Új hazánkban több sötétséget tapasztaltunk, mint napsütést, több hideget, mint meleget. Olyan emberekkel ismerkedtünk meg, akik számunkra idegenül hangzó akcentussal beszéltek angolul. Élesen érzékeltük a különbségeinket. Anya rájött, hogy oda kell figyelnie a többi karibi diaszpórából származó bevándorlóra, mert nekik is nehézséget okozott a beilleszkedés. Anya megnyitotta vadidegenek előtt az otthonunkat, akiknek egyszerűen szükségük volt egy olyan „családra”, amely úgy néz ki és úgy beszél, mint ők. Gyakran ébresztettek fel minket az éjszaka közepén, és mondták, hogy engedjünk oda magunk mellé egy testvért, mert anyának szüksége volt az ágyunkra egy idegen számára, akinek nem volt hol aludnia. Néha arra keltünk, hogy egy síró gyereket vett magához, mert az anyja gyermekfelügyeleti intézkedései kudarcba fulladtak, és az anyukának dolgoznia kellett, és nem volt hova fordulnia.
Anya kedvessége vezetett az első hetednapi adventista gyülekezet megalapításához az angliai Chorley-ban (Lancashire megyében), amikor a nappalinkat imateremmé alakította át a környéken élő kevés hetednapi adventista számára, akiknek nem volt hol imádkozniuk. Bárcsak azt mondhatnám, hogy mindig barátságos és befogadó voltam azokkal szemben, akiket édesanyám kiválasztott, hogy megossza velük az otthonunkat! Amikor azonban a saját lábamra álltam, nem telt sok időbe, és elkezdtem megismételni édesanyám kedvességének rendkívüli áldásait. Most arra kérlek, hogy ti is vessétek el a kedvesség magvait.
A bőséges termés is garantált lesz!
Avis Mae Rodney