2024. április 24., szerda
Visszajön
„Amint távozásakor merően az eget nézték, két férfi állt meg mellettük fehér ruhában, akik így szóltak hozzájuk: Galileai férfiak, miért álltok itt az eget nézve? Ez a Jézus, aki felvitetett tőletek a mennybe, ugyanígy fog visszajönni, ahogyan felmenni láttátok Őt a mennybe.” (Apostolok cselekedetei 1:10–11)
Csak rövid ideig voltak együtt a tanítványok Jézussal, de úgy érezték, mintha évekig tartott volna, mert összekovácsolódtak, és egy családdá váltak. Krisztus oly sok mindent tanított nekik önmagukról és az életről, és el sem tudták képzelni az életet nélküle. Számukra az volt az egyik legnehezebben feldolgozható, hogy miután hamisan megvádolták, megölték Krisztust. Bár reményt adott nekik a jövőre nézve, nem találták meg a reményt, amire szükségük volt ahhoz, hogy nélküle éljenek. A feltámadása után még úgy érezték, hogy minden visszatérhet a régi kerékvágásba – Jézus tanítja őket, ők pedig hallgatják. Az élt a fejükben, hogy Krisztus majd megszabadítja őket a rómaiaktól, és utána elfoglalja jogos királyi helyét.
Soha többé nem akarták elveszíteni a Megváltójukat. Nehéz lehetett elfogadniuk, hogy bár él, fizikailag mégsem marad velük. De megígérte, hogy elküldi a Szentlelket, hogy vigasztalja őket, és erőt adjon nekik a szolgálathoz (Máté 28:18–20).
Amikor Krisztus felhőben felemelkedve eltűnt a szemük elől, elképzelhetőnek tartom, hogy mély döbbenet ült ki az arcukra. Ahogy ott álltak, tekintetüket az égre szegezve, két fehér ruhás férfi állt meg mellettük. Elmagyarázták, hogy nincs miért aggódniuk. Jézus, a legjobb barátjuk és bátyjuk ugyanúgy fog visszajönni, ahogy elment közülük. A tanítványok szíve most már megtelt reménnyel. Krisztus nem hagyta el őket. Ezzel az újonnan szerzett reménységgel mentek tovább a tanítványok, hogy másokat is tanítsák Isten ígéretéről és szeretetéről (Márk 16:19–20).
Az ígéret ma is érvényes. A menny soha nem szegte meg az ígéretét. Arra emlékeztet bennünket: „Íme, hamar eljövök. Boldog, aki megtartja e könyv prófétai beszédeit.” (Jelenések 22:7) Amíg Krisztus megtartja nekünk tett ígéretét, addig nekünk is meg kell tartanunk a neki tett ígéretünket, és éljünk úgy, ami összhangban van az Igében található tanításokkal. Barátaim, ragaszkodjunk az ígérethez, hogy egy napon már nemsokára eljön Krisztus, hogy hazavigyen bennünket.
Diantha Hall-Smith