myBible logó myBible
Fiókom

2024. április 12., péntek

Szépség a javából (1. rész)

„Olyan lesz, mint a folyóvíz mellé ültetett fa, amely idejében megtermi a gyümölcsét, és nem hervad el a levele, és minden munkájában eredményes lesz.” (Zsoltárok 1:3)

Nemrég kinéztem az ablakon. Két gyönyörű, fehér cédrusfa keltette fel a figyelmemet. Anguilla nemzeti fájaként nem szokatlan látvány a fehér cédrus, de ma reggel úgy tűnt, mintha csak úgy csillogna. A legutóbb lezúdult esőzések különleges színt kölcsönöztek a halvány rózsaszín szirmoknak.
Amit nem említettem, hogy a két fa őrszemként áll két zöld, túlcsorduló szemeteskuka mellett. De annyira elmerültem a szépségükben, hogy nem is vonta magára a figyelmemet a szemetesek látványa. Csak homályosan érzékeltem a kukák állapotát, és reméltem, hogy hamarosan kiürítik őket. De ez csupán ennyi volt. Pillanatokon belül már újra a tájat csodáltam. Néhány tanulságot azért levontam az esetből.
Először is, talán nem így van ez Istennel? A világ, meglehet, olyannak lát minket, amilyennek gondol: nem jónak, érdemtelennek vagy bűnösnek. De amikor Isten belép az életünkbe, Ő mindent újjá tesz (Jelenések 21:5). A hibáink és hiányosságaink helyett az Úr olyannak lát, amilyenné válhatunk. Annyira a virágok szépségére koncentráltam, hogy a kukák szinte nem is terelték el a figyelmemet.
Ugyanígy az embereknek is látniuk kell, hogy az Úr szeretete ragyog át rajtunk. Ennek kell megragadni és fenntartani az érdeklődésüket. „Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az, a régiek elmúltak, íme, újjá lett minden.” (2Korinthus 5:17)
Másodszor, lehet, hogy nem mindig találjuk magunkat olyan helyzetekben, amelyek előnyösek a számunkra, de ez nem mentség a stagnálásra. Sőt, lehet, hogy egyáltalán nem tartjuk kedvezőnek a körülményeket a hitépítésre, de ott hozunk virágot, ahová ültetnek bennünket.
Azok a fehér cédrusok valószínűleg, ha rajtuk múlik, nem ezt a helyet választották volna, de ez nem akadályozta meg őket a virágzásban. Nem attól függ a virágzási képességünk, hogy milyen talajba ültetnek. Épp ellenkezőleg, az öntözés az, ami a különbséget jelenti. „Aki pedig abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik, mert az a víz, amelyet én adok, örök életre buzgó víz forrása lesz benne.” (János 4:14)
Szóval, testvéreim, bárhol is vagytok ma, vegyetek példát a fehér cédrustól, és virágozzatok!

Michal Herry-Romney

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.