2024. április 10., szerda
Te melyik államban élsz?
„A Kolosséban levő szenteknek és hívő testvéreknek Krisztusban. Kegyelem nektek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól.” (Kolossé 1:2)
Ha szoktál utazgatni, előbb-utóbb valaki úgyis felteszi a kérdést: „Te hol laksz?”, majd „És melyik államban is?”. Az évek során többféle választ is adtam már. „Kalifornia déli részén, Lodiban nőttem fel.” „A washingtoni ingázók egyik »alvó városában« élek Hagerstown mellett, Maryland államban.” Vagy: „Alabama államban, az északnyugati határ közelében élek.” Vagy: „Most Georgiában lakom.” Szerettem különböző helyeken élni, de sosem könnyű költözni. Még akkor se, ha meg vagyok győződve arról, hogy Isten vezet.
Pál apostol a kolosséiekhez írt levelében nemcsak azt a várost jelölte meg, ahol olvasói éltek, hanem az államot is, amelyben éltek. Kolossé 1:2-ben Pál – Timóteus és maga nevében szólva – ezt mondta: „A Kolosséban levő szenteknek és hívő testvéreknek Krisztusban [a dőlt betűs szó az enyém]”. Megértettétek? Az olvasók Kolossé városában éltek, de az az állapot, amelyben virágoztak, már „Krisztusban” volt.
Honnan tudta Pál, hogy a kolosséiek „Krisztusban” élnek? Mert mind ő, mind Timóteus hálát adott Istennek „mivel hallottunk a Krisztus Jézusba vetett hitetekről és a bennetek levő, minden szent iránti szeretetről a mennyben számotokra készen álló reménységért, amelyről már korábban hallottatok az evangélium igaz beszédében, [amely] gyümölcsöt terem” (4–6. vers). Minden a „Krisztusban való állapotukat” bizonyítja.
Jelenleg közülünk néhányan a Depresszió államában, a Félelem államában vagy a Bizonytalanság államában élnek. Ha bármelyikünk életében ez a helyzet, akkor már rég itt az ideje, hogy a „Krisztusban való élet” állapotába lépjünk. Nem kell rettegnünk a lépéstől, mert Ő megígérte, hogy Lelke által segít az átmenetben: miközben imádkozunk, olvassuk az Igét, és alkalmazzuk azt az életünkre és helyzetünkre. A költözés lehet, hogy egy folyamat, de ki ne szeretne „Krisztusban” élni, ahol a hit, szeretet, remény és a gyümölcsöt hozó evangéliumi igazság emeli fel gondolatainkat, imáinkat, céljainkat, sőt, még érzelmi beállítottságunkat is? Emellett Jézus jelenlétében megtapasztalhatjuk „a teljes örömöt” (Zsoltárok 16:11).
Bármi történjék is a földrajzi helyünkön, attól még lehet pozitív gondolkodásmódunk, egészséges lelkiállapotunk, ha pillanatról pillanatra úgy döntünk, hogy „Krisztusban” élünk.
Carolyn Rathbun Sutton