2024. március 31., vasárnap
A megtestesült remény
„A reménység pedig nem szégyenít meg, mert Isten szeretete kitöltetett szívünkbe a nekünk adott Szentlélek által.” (Róma 5:5)
Rajongok tanulmányokat készíteni szavakról. Különösen lenyűgöznek a szavak és a Bibliában található jelentésük. Ezen a héten a „remény” kifejezés tanulmányozásába kezdtem, és valami egészen lenyűgözőt találtam róla. A remény leggyakoribb szava a görög „elpisz”. Azt jelenti, hogy ’boldogan vagy örömmel és bizakodva várakozni’. Furcsa mód ez a szó nem fordul elő az evangéliumokban. Ahogy ezen gondolkodtam, a következő szövegrészletet találtam: „Mert ebben a reménységben tartattunk meg, de a látható reménység már nem reménység, mert amit lát az ember, miért remélné is azt? Ha pedig azt reméljük, amit nem látunk, türelemmel várjuk.” (Róma 8:24–25)
Szóval a látott remény nem is remény…
Ez az! Jézus a világban volt. Testté lett – velünk volt Isten. A tanítványok megérinthették, megölelhették, láthatták és hallhatták Őt. Jézus volt a remény tényleges megtestesítője. Ő volt a remény két lábon járó, lélegző, örömteli beteljesedése. Minden, amit tett, a betegek meggyógyításától, a gyengék bátorításától, a kisgyerekek megáldásától, a bűnösökkel való együtt étkezéstől, a foglyok kiszabadításától az Isten országáról szóló tanításig, reményt hozott mindazoknak, akik hajlandóak voltak befogadni.
Tanítványaiként az a kiváltságunk, hogy elvigyük a reményt a világnak. Minden alkalommal, amikor azt tesszük, amit Jézus, reményt hozunk. Ahogy elhozzuk a reményt a világnak arra a részére, ahol élünk, csodát tesz bennünk, és megerősíti a mi reménységünket is.
Mi vagyunk azok a tanítványok, akik jelenleg nem láthatják és nem érinthetik meg Krisztust, miként az első tanítványai. De van valami, ami ugyanolyan hihetetlen. A Szentlélek szolgálata által a Megváltó van bennünk – és ennél nincs szorosabb kötelék. Bár most még nem látjuk Jézust – kitartóan és buzgón várjuk visszajövetelének napját. Addig is miénk a Szentlélek ígérete. Miután a Lélek által Isten szeretete kiárad a szívünkbe, képessé tesz, hogy beteljesítsük földi küldetését. Csak kérnünk kell Őt – és nem fogunk csalódni.
Lee Lee Dart