Elhagyott?

„Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet?” (Máté 27:46)

A történet egy indián kisfiúról szól, akinek egy egész éjszakát bekötött szemmel kellett kinn töltenie az erdőben, hogy népe szemében férfi legyen. Ha túlélte az éjszakát, férfiként tekintettek rá. Az apuka tehát kivitte a kisfiút az erdőbe, leültette egy farönkre, bekötötte a szemét, majd ott hagyta. Legalábbis a fiú ezt gondolta. A sötétben eltöltött ijesztő éjszaka után a kisfiú meglepődött, mikor napvilágnál leoldotta a kendőt a szeméről, és ott találta tőle nem messze ülve az apját. A fiú mindaddig azt hitte, hogy otthagyta, de nem így történt.
Jézus a kereszten a saját sötétségéből kiáltott mennyei Atyjához. Krisztus elhagyatottnak érezte magát, és a legmélyebb sötétségtől szenvedett, mert úgy érezte, hogy bűneink mérhetetlen súlya összenyomja. De az Atya soha távolodott el a Fiútól. Bár jelenléte rejtve maradt, mégis érezte Fia szenvedését. A fiatal indián fiú édesapjához hasonlóan Isten is tudta, hogy ezt a megpróbáltatást egyedül Fiának kell elviselnie. Milyen hihetetlen, hogy egyik történet sem sötétségben ért véget! Amikor a kisfiú számára újra felbukkan a fény, azt tapasztalja, hogy átment a próbán. Krisztus is elviseli a kereszten a nyomasztó sötétséget. És amikor felkiált: „elvégeztetett”, Ő is átment a megmérettetésen!
Néha saját sötétségünkbe burkolózunk betegség vagy pénzügyi problémák, szerettünk halála, gyerekeink elköltözése, hamis vádak miatt, amelyek azzal fenyegetnek, hogy tönkreteszik az életünket. A lista szabadon folytatható. A sötétség valós, de az Atya jelenléte is. Ő képes támogatni minket a sötétben, mert ott van velünk. Néha rejtve marad az arca, vagy mi járunk „bekötött szemmel”, de ez nem is számít. Nem vagyunk magunkra hagyva. Nem vagyunk cserbenhagyva. Az Atya ezen is átsegít.
Férjem egy rövid Covid–19-es megbetegedés után váratlanul elhunyt. Mindannyiunkat sokkolt. Olyan egészséges, olyan életerős volt. És egyszer csak eltűnt. Az életem azon a napon drasztikusan megváltozott. Azóta is vannak olyan pillanatok, amikor a gyász sötétségébe burkolva érzem magam. De tudom, hogy Atyám nem hagyott magamra. Egyik napról a másikra segít át ezen. És tudom, hogy téged is át tud vinni, függetlenül attól, milyen sötétség fenyeget elnyeléssel. „Este bánat tér be, reggelre itt a vidámság.” (Zsoltárok 30:6) Nem maradtunk magunkra!

Sharon Clark