Jó dolgok

„Tudjuk pedig, hogy azoknak, akik Istent szeretik, minden javukra van, mint akik az ő végzése szerint elhívottak.” (Róma 8:28)

Mint 1. számú matektanárt meghívtak, hogy egyik délután az első osztályosok termébe vigyek be valamilyen foglalkozást. Az osztályfőnökkel már találkoztunk, és azt terveztük, hogy majd zenével játszunk a számokkal. A padlóra számokkal felcímkézett gumikarikákat tettünk. Míg szólt a zene, a gyerekek sétálhattak, menetelhettek, ugrálhattak vagy táncolhattak a számokkal teli kör körül. Amikor a zene abbamaradt, minden tanuló ráállt egy számra. Ezután húztam egy kártyát, amin a „kieső” számok sorjáztak. Ezt a gyakorlatot a matematikai szókincs ismétlésére használtuk.
Tudtam, hogy ez a játék szociális és érzelmi szinten is kihívást jelent majd a diákjainknak. A gyerekek addig estek ki a játékból, míg egy gyerek maradt benn, aki aztán választhatott egy díjat. Ezért azzal kezdtünk, hogy körben ülve megbeszéltük a játékszabályokat, vagyis hogyan tudnak a tanulók sportszerűen viselkedni és örülni annak a társuknak, aki nyer, ahelyett, hogy féltékenyek vagy dühösek lennének rá. A játék jól ment, és elégedett voltam a gyerekek viselkedésével. A végén a tanulók mindannyian mondták, hogy nagyon élvezték a játékot, és szívesen eljátszanák megint valamikor.
Ahogy összeszedtem a kellékeket, és már készültem visszamenni az irodámba, egy kislány még odasündörgött hozzám: „Nagyon szerettem volna nyerni – vallotta be. – Imádkoztam, és kértem a jó Istent, hogy engedjen nyerni. Összekulcsoltam a kezem, és azt mondtam: Kérlek, hadd nyerjek! Kérlek, hadd nyerjek! De nem én nyertem…”
Rámosolyogtam: „Csodálatos lett volna, ha te nyersz – válaszoltam. – De vannak más jó dolgok is, amiket a játéktól kaptál. Megtanulsz közben türelmesnek, kedvesnek lenni és jól sportolni. Kedves szavakkal beszéltél azokkal a tanulókkal, akik nyertek, és amiket ebből a játékból tanultál, sokkal tovább tartanak majd, mint bármi, ami a nyeremények közt volt.” Erre felderült az arca, majd elköszöntünk egymástól.
Magamban kuncogtam, miközben mentem az irodámba. Hányszor kértem már Istentől valami apróságot, amit szerettem volna, és Ő inkább sokkal jobbat adott? Ahelyett, amit szeretnénk, Ő gyakran azt adja, amire a legnagyobb szükségünk van. Bátorságot önt belém, hogy „amiért imádkoznunk kell, nem tudjuk úgy kérni, amint kellene, de maga a Lélek esedezik értünk” (Róma 8:26).

Marsha Hammond-Brummel