myBible logó myBible
Fiókom

2024. március 26., kedd

Mérgező rózsák

„Akkor eltávozott a Sátán az Úr színe elől, megverte Jóbot undok fekéllyel tetőtől talpig.” (Jób 2:7)

A hólyagok tűhegynyi mérettel kezdődtek, majd tejesdobozkupaknyi borzalmakká duzzadtak a térdemen. A vérvörös foltok természetellenes formájúra dagadtak. Magamra nézve úgy éreztem, hogy semmi kapcsolat nincs a látvány és aközött, hogy elfogadom: ez a saját testem. Nem jelentkezik azonnal a mérges szömörce hatása, és a kellemetlen méreg észrevétlenül rajta maradhat mindenen, amihez hozzáért. Bár már az előző héten is ki voltam téve a fertőzésnek, semmi sem jött ki, csak négy nappal később. Mivel egyre több hólyag jelent meg, és úgy tűnt, semmi nem segít, úgy döntöttem, hogy orvoshoz megyek. Olyan súlyos volt a reakcióm, hogy nem akarták elhinni, hogy mérges szömörce okozta. Miután meggyőződtek az én veszélyes utazásomról az udvarra, akkor adtak rá gyógyszert. Azonban még így is hetekbe telt, mire a bőröm újra normális állapotba került. El se tudom képzelni, hogy az egész testemet ilyen hólyagok borítsák, miként Jóbnak. És őszintén szólva, amilyen fájdalmasak voltak az enyémek, biztos vagyok benne, hogy az övéi sokkalta rémesebbek voltak. De legalább Jób az igazságért szenvedett. Én a saját elhibázott döntésem miatt szenvedtem, amiért rövidnadrágot vettem fel, miközben egy indát – mint kiderült, mérges szömörcét – próbáltam letekerni a rózsabokorról. Az az igazság, hogy néha azért szenvedünk, mert Isten követői vagyunk. Máskor amiatt, mert egy elbukott világban élünk. Vannak, akik azt mondják, hogy minden okkal történik, de Salamon szerint „az idő és a balszerencse mindenkivel megesik” (Prédikátor 9:11, az angol ESV-fordítás alapján). Nem minden történik „jó” okkal a világban. Néha csak úgy bekövetkeznek a dolgok, és talán nagyobb jelentősége van annak, hogyan reagálunk a helyzetre, mint szenvedésünk kiváltó okának. Hogy kit követünk, tulajdonképp mit hiszünk, csak akkor derül ki, amikor a legsebezhetőbbek vagyunk. Mérges rózsák leszünk-e, akik a saját nyomorúságukat terjesztik, vagy pedig illatos rózsaként virágzunk, és saját szenvedésünk közepette is Jézus szeretetével illatosítjuk mások életét – ahogy Krisztus tette?
Drága Uram, segíts ma, hogy úgy fogadjam el a dolgokat, ahogy vannak, hogy felismerjem: néha véletlenül történnek meg jó és rossz dolgok, és hogy a hallgatásod nem jelenti, hogy nem törődsz velem. Bár különböző küzdelmeken mehetek keresztül, és panaszkodhatom, mint Jób, tudom, hogy te végig velem leszel, csak kérnem kell. Köszönöm, Uram. Ámen!

Deidre A. Jones

Eredeti poszt: 2021. augusztus 7. http://highlandcounty22.adventistchurchconnect.org/sabbath-
thoughts-blog/poison-roses (A szerző engedélyével felhasználva.)
 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.